Cukorkák
Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban
Három sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) született a Szegedi Vadasparkban, a két nőstény és egy hím pénteken kapta meg azonosító chipjét.
2016.03.18 12:10MTI
MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Veprik Róbert igazgató elmondta, a vadaspark állományának egyik különlegessége a szokatlan megjelenésű, nemzetközi fajmegmentési program keretében már húsz éve tartott sörényes farkas, amely jelenleg máshol nem is látható Magyarországon.
Régen, nagyon rövid ideig a Fővárosi Állat- és Növénykertben is bemutatták, azonban ez idáig csak Szegeden szaporodott, legutóbb 2001-ben. A három, február 6-án született egészséges kölyköt szüleik gondosan nevelik.
MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A nevüket fekete színű sörényükről kapó ragadozók inkább csak nagyságukkal emlékeztetnek a farkasokra, viselkedésük, alkatuk hosszú lábú róka látszatát kelti. A legnagyobb - 70-80 centi marmagasságú - kutyaféle ragadozó Dél-Amerika füves-bozótos térségeinek, mocsarainak lakója. A vékony, hosszú lábak előnye is főleg ezen élőhelyen érvényesül, ahogy a magas fűben járva keresik zsákmányukat. Kisebb állatokkal, leginkább ízeltlábúakkal táplálkoznak, de nagyon sok növényi táplálékot, főleg gyümölcsöt is fogyasztanak. Ma már az orvvadászat mellett az élőhelyének folyamatos csökkenése veszélyezteti leginkább, de számos farkas pusztul el a közutakon elütve is.
A sörényes farkasok párban élnek, sűrűbben csak azonban csak a párzási időszakban találkoznak, máskor egymástól függetlenül mozognak és vadásznak a területükön. A kicsik csaknem két hónap vemhesség után látják meg a napvilágot a sűrű növényzet rejtekében. A Szegedi Vadasparkban a biztos búvóhelyet a házuk jelenti, amelyből még nem kezdtek el kijárni, hogy felfedezhessék a kifutót, de néhány hét múlva a szerencsésebb látogatók is megfigyelhetik a kölyköket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


