Űrkutatás
A napenergia világűrbeli termelését és használatát tervezik kínai kutatók
A világűrben, a Föld és a Hold közötti térben termelnének napenergiát a kínai hadsereg kutatói.
2016.03.08 17:15MTICsang Jü-lin altábornagy, a központi katonai vezetés fegyverzetfejlesztési illetékese, egyben parlamenti képviselő a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a nemzeti űrprogram részeként már azon dolgoznak, hogy milyen feladatokat kapjon Kína első űrállomása, amely a tervek szerint 2020-ra készül el.
Csang elmondta, feltételezéseik szerint a napenergia előállítása sokkal hatékonyabb lesz az űrben, mint a Földön. A napelemgyártásnál használt szilícium-dioxid például "végtelen" mennyiségben található a Holdon, miközben a Hold sarki régióiban és a kisbolygókon található víz oxigénné és hidrogénné elektrolizálásával hajtóanyagot tudnának előállítani űrhajók számára.
A hajtóanyagokkal és a napelemekkel pedig "naperőművet" lehetne építeni az űrben. A jelenlegi technológiával több mint 10 ezer tonnát nyomna egy ipari méretű erőmű, amely ezért az űrbéli körülmények között nem képzelhető el. A legnagyobb ember alkotta létesítmény az űrben, a Nemzetközi Űrállomás súlya alig több mint 400 tonna.
Csang úgy vélte, a most folyamatban lévő kínai űrprogram tapasztalatai alapot szolgáltathatnak egy Mars-programhoz, illetve a világűr mélyebb, bolygóközi részeiben folytatandó kutatásokhoz.
A kínai űrprogram végső célja nem az "egyszerűnek" tekinthető Holdra szállás, vagy a jóval bonyolultabb Mars-program - jelentette ki a szakember, hanem a holdközi térség folyamatos kutatása egyre fejlettebb technológiákkal.
Kína 2020 körül szándékozik üzembe helyezni egy közepes méretű, három modulból álló 60 tonnás űrállomást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06