A PETA tiltakozik
Négy makákót képeznek ki az oroszok a Marsra
Miközben Moszkvában már képzik a leendő "űrhajósokat", az állatvédők hevesen tiltakoznak az ötlet ellen: az állatok nem űrhajósok.
2016.01.06 09:40ma.huA PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) nevű szervezet egyenesen Igor Komarovnak, az orosz űrszervezet, a Roszkoszmosz vezetőjének címezte levelét. Ebben a nemrég napvilágot látott terv ellen tiltakoznak, ami szerint Oroszországból 2017-ig egy űrprogram keretében majmokat küldenének a Marshoz. A dátummal kapcsolatban Frey Sándor csillagász az Űrvilág.hu cikkében azt írja, hogy a 2017-es évszám igen furcsa, mert a Föld és a Mars közötti utazásra ideális bolygókonfiguráció 2016 márciusa után legközelebb 26 hónappal később, 2018 közepén következik be.
Az előkészítő munkálatok az Orosz Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetében, a moszkvai Orvosbiológiai Problémák Intézetében (IMBP) folynak, Inyesza Kozlovszkaja vezetésével. Itt treníroznak négy makákót a nagy utazásra. A kiképzés része például a botkormány használata és az állatok tanulási képességeinek fejlesztése.
A rhesusmajmok (makákók) utazása a Marsig fél évet venne igénybe, de az nem világos, hogy a Földre való visszatérésük is benne van-e a programban (valószínűleg nem). Akár így, akár úgy, a PETA szerint a 21. században elfogadhatatlan módszer, hogy állatokat ilyen kínzó és minden bizonnyal végzetes kimenetelű küldetésnek tegyenek ki a tudomány nevében, sőt már az is, hogy erre idomítsák a majmokat. Szerintük semmi sem indokolja, hogy visszatérjenek az űrkutatás kezdeti időszakára jellemző módszerekhez, amikor az emberek állatokat küldtek "előre" a világűrbe. Az úttörő szovjet Lajka kutyát is beleérve, ezeknek az állatoknak a többsége nyomorult körülmények között pusztult el. Ha az orosz szándékok változatlanok maradnak, az állatvédő szervezet másféle tiltakozási módszerek bevetésétől sem riad vissza, például tüntetéseket szerveznek Oroszország nagykövetségeinél. Példaként a világ más nagy űrügynökségeit hozták fel, ahol ma már nem folytatnak állatokkal ilyen űrkísérleteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06