Gyermekkori trauma
Elszigetelődnek csoportjuktól az anyjuktól korán elválasztott csimpánzok
A gyermekkori trauma hosszú távú, társas életet befolyásoló hatásait rajtuk kívül csak az embernél figyelték meg.
2015.11.11 14:50MTI
freedigitalphotos.net/Photokanok
Az anyjuktól kétéves koruk előtt elválasztott csimpánzok elszigetelődnek csoportjuktól még felnőtt korukban is. A gyermekkori trauma hosszú távú, társas életet befolyásoló hatásait rajtuk kívül csak az embernél figyelték meg - állapították meg osztrák és holland kutatók.
Az Elfriede Kalcher-Sommersguter és Jorg Massen vezette osztrák-holland kutatócsoport a Scientific Reports című tudományos lapban publikálta tanulmányát.
Csimpánzkölykök ezreit ejtették foglyul Nyugat-Afrikában 1950 és 1980 között, hogy Európában, Japánba és Amerikába exportálják őket orvosi kísérletek céljára. Sok állatkertben is találhatók azonban vadonban elfogott csimpánzok, ők az úgynevezett alapító populáció - olvasható a Bécsi Egyetem honlapján.
Az új tanulmány azt mutatta ki, hogy az első két életévben anyjuktól elválasztott állatok egy fontos társas viselkedése, a kurkászás még évtizedekkel később is korlátozottabb marad.
Egymás bundájának élősködőktől való tisztogatása a társas kötődések kialakításában és megtartásában játszik jelentős szerepet. A kutatók által megfigyelt "árvákat" kevesebben kurkászták, és ők is kevésbé voltak aktívak azokhoz képest, akik anyjukkal nőttek fel - mondta el Elfriede Kalcher-Sommersguter, a Grazi Egyetem kutatója. A szakértők eredményeiket a Scientific Reports című szaklapban mutatták be.
"Az anya kora gyermekkorban történő elvesztése a csimpánzoknál is befolyásolja a későbbi társas kapcsolatokat. Még azoknál a majmoknál is megfigyelhető a hatás, akik negyven éve ugyanabban a csapatban élnek" - fejtette ki Jorg Massen, a Bécsi Egyetem szakértője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


