8 órán keresztül az űrben
Maratoni űrsétát tettek az ISS űrhajósai
Scott Kelly parancsnok és Kjell Lindgren mérnök 7 óra 48 percet töltött a világűrben a hűtőrendszer helyreállításán dolgozva.
2015.11.07 09:39MTI
Fotó: NASA
Mintegy nyolcórás űrsétát tett pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa, amelynek során a hűtőrendszer feltöltése közbeni ammóniaszivárgást kellett megszüntetniük.
Scott Kelly parancsnok és Kjell Lindgren mérnök 7 óra 48 percet töltött a világűrben a hűtőrendszer helyreállításán dolgozva. A műveletek közben néhány cseppnyi ammónia elszivárgott, de ez nem jelentett veszélyt az asztronautákra. Ennek ellenére időt veszítettek azzal hogy ellenőrizniük kellett a szkafandereiket, nem jutott-e a mérgező anyagból öltözékükre. Az amerikai űrhivatal, a NASA tájékoztatása szerint ezt sikerült elkerülni.
További időt vesztettek az űrhajósok azzal, hogy a Kelly jobb kezén lévő kesztyűn sérülést fedeztek fel, amely azonban mint utóbb kiderült nem volt jelentős. Bármilyen komolyabb sérülés veszélyezteti a szkafander hermetikusságát, az űrhajósok biztonságát. A NASA abban bízott, hogy a két űrhajósnak lesz ideje arra, hogy elpakolják a tartalék hűtő elemeit. Kelly és Lindgren azonban kifutott az időből és ez a feladat a következő űrsétákra maradt - mondta Dan Huot, a NASA szóvivője. Hozzátette, hogy erre az évre már nem terveznek több űrsétát.
Az amerikai űrhivatalnak törölnie kellett azokat a terveit is, amelyek szerint az ISS-t felszerelik két új dokkolóegységgel. Előreláthatólag ugyanis 2017-ben köt ki az űrállomáson az első, asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi űrhajó. Az első dokkolóegység azonban idén júniusban megsemmisült, amikor két perccel az indítás után felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, amely egy teherűrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Űrállomásra. A második dokkolóegységet jövőre küldik egy újabb SpaceX teherűrhajóval. Huot szerint a jövőbeli űrsétákon folytatják az ISS-t felkészítését az ilyen űrhajók fogadására.
Az amerikai űrhivatal 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért jelenleg - az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig - orosz Szojuz űrhajókkal küld fel és hozat le űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re. A NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és az űrkutatási hivatal régi szerződéses partnere, a repülőgépgyártásáról közismert Boeing cég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


