Programajánló
Ősök Napja - Kiállítással és tudományos előadásokkal is emlékeznek a magyar ősökre
Régészeti és antropológiai kiállítás, a honfoglalás kori népességről, a magyar és kirgiz dallamvilágról, valamint a besenyők történetéről szóló tudományos előadások is várják az érdeklődőket augusztus 14. és 16. között Bugacon, az Ősök Napja című, harmadik alkalommal megrendezett hagyományőrző rendezvényen.
2015.08.09 06:30MTIA Kárpát-medencében tömegmozgalommá növekedett a magyar múlt iránti érdeklődés, vizsgálódás és kutatás, és ebben Bugac sajátos, kiemelt szerepet tölt be - hangsúlyozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a programokról tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte: az év 365 napja az ősök napja kell, hogy legyen, hiszen minden mozdulatunkban, hanghordozásunkban ott van az ősök mozdulata, amely meg tud jelenni a táncban, a dalban, a mítoszvilágban és egy stílusban, amelyet nemzeti magyar stílusnak is nevezhetünk.
A rendezvényen ezúttal is felállítják a világ legnagyobb jurtáját, az Atilla-sátrat, ahol ismét látható lesz Kerkai Zalán Hunok bejövetele című festménye, az ősök sátrában pedig Atilla portréja. Az Ősök arcképcsarnoka címmel régészeti és antropológiai kiállítás is nyílik, amelynek részeként most először láthatnak az érdeklődők egy besenyő harcos koponyája alapján készült rekonstrukciót.
Az előadók között lesz Bernert Zsolt antropológus, aki a honfoglalás kori népesség struktúrájáról beszél a Kárpát-medencei antropológiai adatbázis alapján. Sipos János népzenekutató a magyar és kirgiz dallamvilág ősi párhuzamaira mutat rá, Gallina Zsolt és Litauszki Zoltán régészek a besenyők történetét és hagyatékát mutatják be, Lezsák Sándor A nemzeti gondolat a történelem tanításban címmel tart előadást.
A magyar ősöket és hagyományokat a háromnapos rendezvényen tudományos előadások és kiállítások mellett csatajelenetekkel, gyorsasági lovasversennyel, lovasíjász bemutatóval, vívó párbajokkal, solymász és agarász bemutatóval és táncházzal is megidézik.
Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a hagyományőrző seregszemlén mintegy 200 lovas vonul fel avar, hun és honfoglalás kori öltözetben és fegyverzetben. Az érdeklődők megismerhetik a lovas-nomád harcművészetet és a köböre elnevezésű, csoportos lovas-nomád ügyességi játékot is.
Varga Zoltán szervezési igazgató beszámolt arról, hogy a tavalyihoz képest idén 25 százalékkal megnövelik az árnyékoló felületeket és a lelátókat, amelyeken több mint ezer ülőhelyet létesítenek. Hozzáfűzte, hogy a kempingben újabb kutat létesítettek, ezzel bővül a zuhanyzási lehetőség és a vízellátás, a gyerekeknek játszóházat és pancsolási lehetőséget is biztosítanak.
A találkozónak a helyszínen felállított több mint száz jurtából álló, a honfoglalás korát idéző nomád tábor ad otthont, a rendezvényre több napra kilátogató érdeklődők a közelben kialakított kempingben szállhatnak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06