Kalandos út
Amerikát igyekszik átszelni a stoppos robot
A tavaly kalandos útját Kanadában megkezdő stoppos robot idén az Egyesült Államokat próbálja "bejárni", amennyiben talál hozzá készséges sofőröket.
2015.07.28 11:52ma.hu
A HitchBOT mosolyogva várakozik az út mentén München közelében február 12-én
Tavaly szokatlan küllemű humanoid robot "járta be" Kanadát egy hibrid kísérlet égisze alatt, amelynek célja az emberi jóindulat kultúrájának és korlátainak, valamint a mesterséges intelligencia jelenlegi állapotának tanulmányozása volt.
Július közepén a hitchBOT hasonló útra indult az Egyesült Államokban, a hirado.hu beszámolója szerint a massachusettsi Salem vezetőinek jóindulatára és érdeklődésére támaszkodva igyekszik eljutni Los Angelesbe.
A kalandvágyó kis robot néhány megállót is "tervez" országos körútján, többek között a Times Square-en és a Grand Canyonban. A stoppért cserébe társaságot nyújt a vezetőknek, például beszélget velük.
A Mashable információi szerint viszont július 17-én induló útja kissé lassan indul be. Első hét napját Massachusetts különféle helyszínein töltötte, beépített GPS-én alapuló közösségimédia-bejegyzései szerint meglátogatott egy Red Sox-meccset és még a tengerpartra is eljutott.
Fejlesztői szerint nincs ok aggodalomra, mert kanadai útja is lassan indult, majd 26 nap alatt bejárta az országot. És olybá tűnik, hogy most is rátalált a szerencse, eljutott Rhode Islandre, majd július 27-én már úton volt a New York-i Times Square-re.
Nincsenek szabályok a hitchBOT-tal való interakciót érintően, bár a fejlesztők azért bíznak abban, hogy a vezetők feltöltik, ha akkumulátora lemerülőben van, és nem teszik ki forgalmas sztrádák mellé.
Az eredetileg kanadai kutatók megálmodta hitchBOT-misszió két céllal indult: a szociális vagy társrobotok hasznosságának, illetve az emberi társadalom kalandot és rizikót egyre inkább elutasító magatartásának feltérképezésére.
A robot kedves külleme is szándékos, olcsó megjelenése és apró termete megközelíthetőbbé teszi és egyben elijeszti a lehetséges tolvajokat is. Testét kiszolgált söröshordó, két karját úszóhenger adja, kezét sárga kertészkesztyűvel oldották meg, fejét pedig akril tortatárolóból alakították ki.Belül viszont már jóval fejlettebb: GPS-rendszerrel szerelték fel, hogy nyomon tudják követni mozgását.
Beépített kamerája is van, amely 20 percenként készít képeket utazását dokumentálandó. Begyűjtött adatait közösségimédia-oldalakra - Twitter, Facebook, Instagram - tölti fel.
Több mint 34 ezren követik útját Twitteren, 13 ezren Instagramon, míg a Facebookon több mint 60 ezer like-ot kapott már. Útját saját weboldalán is lehet követni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


