Űrkutatás
Július 9. óta nem sugároz a Philae
A Rosetta-misszió kölni irányítóközpontjának kutatói szerint a Philae pozíciója megváltozhatott, ami megnehezíti vele a kapcsolattartást.
2015.07.20 15:15MTIAz Európai Űrügynökség (ESA) közleménye szerint július 9. óta a felderítő nem továbbított semmiféle adatot. Stephan Ulamec, a Philae projekt vezető tudósa szerint megváltozott a napsugarak mintázata napelempaneljein, ez arra utalhat, hogy a Nap hatására az üstökös magjából kiáramló por és gázok kissé elmozdították helyéről. A Philae két adatközlő egysége közül az egyik szintén meghibásodhatott.
Az irányítóközpont további utasítások küldését tervezi a leszállóegységnek, amely a reményeik szerint "feléled", miként ez korábban is történt.
A kutatók mindazonáltal a továbbiakban a Rosettára fókuszálnak, amely követi a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst a Nap felé vezető útján. Műszerei az aktivitás kezdetétől fogva közvetlen közelről tanulmányozzák az űrvándort, megfigyelik az augusztus 13-i perihélium (napközelség) idején, amikor a legnagyobb lesz a gáz- és porkibocsátás, majd folytatják a vizsgálatokat, ahogy a Naptól távolodva aktivitása alábbhagy.A Rosettát 2004-ben indította útnak az ESA a 67P/Csurjumov-Geraszimenkóhoz közelébe azzal a céllal, hogy kiderítsék mi az üstökösaktivitás mechanizmusa, azaz miként válik a Nap hatására gáz- és poranyag-kibocsátóvá az üstökösmag.
Az űrszonda 2014. augusztus 6-án állt pályára az üstökösmag körül, leszállóegysége pedig november 12-én landolt rajta. A Philae a tervezett célpont helyett egy árnyékos mélyedésben szállt le. Mivel kevés napfény érte, 54 órányi működés után lemerültek az akkumulátorai, így 7 hónapra hibernálta magát, és csupán júniusban éledt fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06