Mindent látnak
Űrszemetet figyeltet Kína
A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét.
2015.06.09 10:55MTIA kínai központi televízió (CCTV) beszámolója szerint a különleges intézményt a Tudományos, Technológiai és Nemzetbiztonsági tárca a Kínai Tudományos Akadémiával együttműködve üzemelteti majd.
Fő feladata az lesz, hogy az ember által űrben hagyott, már nem használatos tárgyakat - működésképtelen műholdakat, eldobott felszerelést, rakétakilövők darabjait -, vagyis az űrszemetet figyelje, kifejezett figyelmet fordítva azokra, amelyek túlzottan is közel kerülhetnek egy-egy még működő objektumhoz, ütközéssel, becsapódással fenyegetve utóbbiakat.
Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben, másodpercenkénti tíz kilométeres átlagos sebességük egy polgári repülőgép sebességének negyvenszerese.
A kelet-ázsiai ország évente átlagosan 30 űrszeméttel kapcsolatos veszélyhelyzetet regisztrál, s 2007 során éppen egy kínai eredetű űrszemét károsított meg egy orosz műholdat.
Növekvő űrbeli jelenléte miatt Kína mind nagyobb veszélynek van kitéve: jelenleg 129 objektumot működtet a kozmoszban, ezek egyike a Tienkung-1 űrállomás, de csak az idei év második felében tíz újabb fellövésre készül, s a következő években is fokozza űrprogramját.
Az új megfigyelőközpont az űrszemét mellett a Földhöz közel keringő tárgyakat is “szemmel” tartja majd, de veszélyhelyzetek esetén bevetendő tervek kidolgozása és végrehajtása, valamint a nemzetközi közösség számára való információszolgáltatás is feladatai között szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


