Nem nagyon alhat a pilóta
Solar Impulse 2: a legnehezebb szakasz jön
Felszállt vasárnap hajnalban a kínai Nankingból a napelemes repülőgép, a Solar Impulse 2, hogy teljesítse világ körüli útjának eddigi legnehezebb szakaszát, a Csendes-óceán átrepülését.
2015.05.31 08:26MTIA Nankingból Hawaiira vezető utat a gép a tervek szerint hat nap alatt teszi meg. A mintegy 8172 kilométeres táv alatt a pilótafülkében a gépet felváltva vezető két pilóta közül a svájci André Borschberg ül, akinek jóformán alvás nélkül (legfeljebb 20 perces pihenőkkel) kell kibírnia az utazást.
A szakasz történelminek is mondható, mert a gép az óceánt még soha nem repülte át, és 24 óránál tovább még soha nem tartózkodott egyfolytában a levegőben.
A kizárólag napenergiával működő Solar Impulse 2 akkumulátorainak napközben fel kell töltődniük, hogy a napfénymentes éjszakai órákat kibírják. A repülőgép napközben 8500 méter magasan száll az óceán fölött, éjjelre pedig ezer méter magasságba ereszkedik.
A napelemes gép márciusban indult 35 ezer kilométeres világkörüli útjára Abu-Dzabiból. Omán, India, valamint Mianmar érintésével április 21-én érkezett meg a kelet-kínai Nankingbe. A Csendes-óceán átrepülését a kedvezőtlen időjárás miatt azóta többször elhalasztották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


