Technikai védelem
Drónokkal gyűjtik a környezetszennyezők elleni bizonyítékokat Kínában
Máris szabálysértők tucatjait fülelték le a legszennyezettebb levegőjű északi országrészben.
2015.05.18 16:34MTIA kínai környezetvédelmi minisztérium beszámolt arról, hogy többek közt márciusban a Hopej tartományban fekvő Hantan város légterét pásztázták a pilóta nélküli repülők, s több gyárról, üzemről derült ki, hogy az előírásokat figyelmen kívül hagyták. Volt, amelynek károsanyag-kibocsátása jóval meghaladta a megengedettet, másutt a hulladékfeldolgozás és -kezelés terén hibáztak.
A megfigyelések során kiderült az is, hogy több vállalat nem tartotta be a határidőt a számukra előírt környezetvédelmi beruházások kivitelezésére, mások egyszerűen fel sem szerelték hulladékkezelő berendezéseiket.
Az eszközökkel találtak olyan, már építés alatt álló vegyi üzemet is, amely még nem rendelkezik a szakmai hatóság engedélyével, és egy gyárat, amely szennyvizét a környező folyókba engedte.
A március óta intenzív használatban lévő drónok, amelyek építkezéseket, szénraktárak környékét is ellenőrizték, 88 olyan szabálysértés megállapításához szolgáltattak bizonyítékot, amelyek a légszennyezés korlátozásával vannak összefüggésben. Egyes esetekben arra is fény derült, hogy a cégek meghamisították hivatalos adataikat.
Az éjszaka is bevethető drónok magas felbontású, digitális infrakamerával, szenzorokkal, lézerszkennerrel és magnetométerrel is rendelkeznek. A szakemberek közölték, hogy a környezetvédelem szolgálatába állított technikát újabb és újabb műszerekkel egészítik ki.
A helyi környezetvédelmi felügyeletek által működtetett repülő eszközöket a minisztérium illetékese a Hszinhua hírügynökségnek a szabálysértők elleni "titkos fegyvernek" nevezte, s közölte, hogy egyelőre a különösen szennyezett régiókban folytatják - szúrópróbaszerűen - az ellenőrzéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


