A törpebolygó kísérőit figyelték meg
A Pluto halovány holdjait kapta lencsevégre az amerikai űrszonda
A New Horizons amerikai űrszonda, amely jelenleg 90 millió kilométerre van a Plutótól, lencsevégre kapta a törpebolygó összes ismert halovány holdját.
2015.05.13 17:06MTI
nasa.gov
A New Horizons, amely a tervek szerint először veszi közelről "szemügyre" a Plutót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-öv néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt. Útja során "meglátogatta" a Jupitert és a tervek szerint 5 milliárd kilométer megtétele után 2015. július 14-én kerül a legkisebb távolságra a Plutótól, amikor csupán 13695 kilométer választja majd el a jeges égitest felszínétől. A másodpercenkénti 14 kilométeres sebessége azonban túl nagy lesz ahhoz, hogy a törpebolygó körüli pályára álljon. Így feladata, hogy minél több adatot gyűjtsön a történelmi találkozás során, mielőtt az 1,6 milliárd kilométerre lévő Kuiper-öv felé indulna - olvasható a BBC hírei között.
A Charon a Pluto legnagyobb és legfényesebb holdja: míg a törpebolygó átmérője 2300 kilométer, égi kísérőéjé feleekkora. A Hydra átmérője viszont alig 100 kilométer, a többi három apró kis égitest "derékbősége" pedig pár tucatnyi kilométer.
A Hydra és a Nix már a korábbi felvételeken is láthatók voltak, ám a legújabb képeken a Kerberos és a Styx is megkülönböztethető. Megörökítésükhöz az űrszonda távoli felderítő és képalkotó kamerájának, a látható fény tartományában működő LORRI-nak ( Long Range Reconnaisance Imager) túl kellett exponálnia a felvételeken a Plutót és a Charont.
A 2006. augusztus 24-ig bolygóként számon tartott Pluto meglátogatásával a Naprendszerünk mind a kilenc "eredeti" planétájával legalább egyszer "randevúzott" valamely űrszonda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


