Egyébként is
Félezer aszteroida fenyegetheti a Földet a következő 100 évben
Unokáinknak sem kell túlaggódni a dolgot, mert a becsapódás veszélye nagyon kicsi, és egyébként is vannak megoldások a kivédésükre.
2015.04.17 19:56MTI
A z Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) az olaszországi Frascatiban tartott bolygóvédelmi konferenciát.
"Körülbelül 500 olyan Föld-közeli objektumot (Near Earth Object - NEO) azonosítottunk, amely a következő száz évben érintheti a bolygót, de az ütközés valószínűsége nagyon kicsi, egyes esetekben 1 az 1 millióhoz" - közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.
Mint elmondta, az Európai Űrkutatási Hivatal figyelemmel kíséri a száguldó kisbolygók pályáját, megpróbálják kideríteni, pontosan milyen égitestekről van szó, és veszélyesek lehetnek-e bolygónkra.
Veszély esetére jelenleg két megoldást kínálnak az űrkutatók: az egyik lehetőségként egy mesterséges égitesttel ütköztetik, ezáltal pályája módosítására kényszerítik és így eltérítik a Földtől a közeledő aszteroidát, a másik lehetőség pedig nukleáris robbantással való megsemmisítése.
Probléma viszont, hogy nehéz a Földről úgy kilőni egy másodpercenként 10 kilométeres sebességgel száguldó tárgyat, hogy az eltaláljon egy ugyanilyen gyorsan repülő másikat. Erre megoldás lehet egy kamerával felszerelt, önvezérelt műhold felbocsátása a fenyegető kisbolygó eltérítésére vagy megsemmisítésére.
A bolygóvédelem tíz éve még hobbinak számított, ma már az egész világot aggasztó probléma - mondta William Ailor, a frascati Bolygóvédelmi Konferencia (Planetary Defence Conferenc, PDC) társelnöke. - A bolygóvédelem komoly dolog, a NASA, az ESA és más intézmények szakértői foglalkoznak vele - tette hozzá. Sok szakértő szerint a Földön ismert életformák 75 százalékának, köztük a dinoszauruszoknak a kihalását egy nagy aszteroida 65 millió évvel ezelőtti becsapódása okozta.
A bolygóvédelmi konferenciát az Európai Űrkutatási Hivatal egyik szakosított kutatóintézetében, a Földfigyelő Központban (ESRIN) tartották, amelynek székhelye az olaszországi Frascatiban van. A résztvevők egy 2022. szeptember 3-ra előre jelzett vészhelyzetet - egy 400 méteres aszteroida becsapódását - szimulálva, szerepjáték keretében vizsgálgatták, milyen teendőik lennének a különféle hatóságoknak hasonló, valóságos vészhelyzetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06