Sikeres dokkolás
Csatlakozott a Szojuz a Nemzetközi Űrállomáshoz
A Szojuz-TMA-16M típusú űrhajó automatikus üzemmódban dokkolt a Poiszk (Kutatás) orosz modulhoz.
2015.03.28 08:42MTISikeresen csatlakozott szombatra virradóra a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a Szojuz űrhajó három - két orosz és egy amerikai - asztronautával a fedélzetén.
Az űrhajóval három asztronauta, az orosz Gennagyij Padalka és Mihail Kornyijenko, illetve az amerikai Scott Kelly érkezett az ISS-re, és ezzel hatra nőtt az űrbázison tartózkodó kozmonauták száma.
A mostani misszió annyiban rendhagyó, hogy Kornyijenko és Kelly a szokásos fél év helyett csaknem egy évet tölt majd az ISS-en. A küldetés tervezett befejezése 2016. március 3. Ez idő alatt 19 orvosbiológiai kísérletet fognak elvégezni.
Az 1986-tól 2001-ig működő Mir orosz űrállomáson dolgoztak utoljára egy teljes évig űrhajósok.A szakemberek azt várják, hogy az egy évig tartó űrutazás részvevői új ismeretekre tesznek szert az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között.
Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez fogják felhasználni. Szeptemberre várják az ISS-re Sarah Brightman angol énekesnőt, aki ott 10 napot fog űrturistaként eltölteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


