Mindeközben
Ugye nem maradt le erről a napfogyatkozás miatt?
Bizony itt a tavasz - vagy az ősz, attól függ, honnan nézzük! Itt a videó is hozzá!
2015.03.20 22:04ma.hu2015-ben március 20-ára esett a napéjegyenlőség, így nem sokkal éjfél előtt köszöntött be a csillagászati tavasz.
A márciusi napéjegyenlőség napja általában március 21-e, de a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései miatt a XXI. században 2011 volt az utolsó olyan év, amikor március 21-én következett be ez az időpont, innentől a század végéig mindig korábban lesz.
Mint ismeretes, 2011-ben még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de a Wikipedia magyarázata szerint mivel 2012 szökőév volt, ezért ebben az évben 20-án reggel következett be. Ezt követően, mivel 365 napos évek jönnek, a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de még mielőtt újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség ismét március 20-án reggelre kerül vissza. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben - közép-európai idő szerint - március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma.
Az EUMETSAT Meteosat-9-es felvétele a négy állapotról
Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart.
Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben.
A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22. (illetve szeptember 23.). Az északi féltekén őszi napéjegyenlőségnek, a délin tavaszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


