Energia
Vizelettel világítanak majd menekülttáborokban
Vizeletből termel energiát egy brit diákok által tesztelt illemhely, amelyet hamarosan menekülttáborok kivilágítására alkalmazhatnak.
2015.03.07 08:47MTI
freedigitalphotos.net/Mantas Ruzveltas
A fejlesztés a Nyugat-angliai Egyetem és az Oxfam globális segélyszervezet együttműködésének eredménye. Az eszköz élő mikrobákat hasznosít, amelyek a vizeletből táplálkoznak, és energiává alakítják azt. Az Oxfam tájékoztatása szervezet szerint az első ilyen illemhelyet hat hónapon belül állíthatják fel egy menekülttáborban.
"Ez a technológia teljesen környezetbarát, mivel nincs szükség fosszilis energiahordozókra, és olyan hulladékot használ fel eredményesen, amely bőségesen rendelkezésre fog állni" - mondta Ioannis Ieropoulos, a Bristoli Bioenergia Központ igazgatója, a különleges toalettet fejlesztő csapat vezetője.
A tudós hozzátette: egy mikrobiális üzemanyagcellát nagyjából 1 fontból (423 forintból) lehet előállítani, és a kísérlethez épített tesztverzió sem került többe 600 fontnál (254 ezer forintnál). "Ez komoly előny, hiszen ez a technológia, legalábbis elvben, örökkévaló" - hangsúlyozta. Az illemhely prototípusát az egyetem diákönkormányzatának bárja közelében helyezték el, így a diákok könnyedén tesztelhették.
Az eredmény szerint az kísérleti eszköz elegendő áramot termelt egy villanykörte számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


