Innováció
Optikai távolságmérőt fejlesztett egy magyar cég
A Profitrade 90 Kft. és a BME-Infokom Innovátor Nonprofit Kft. konzorciuma egykamerás optikai távolságmérő technológia kutatását és erre épülő okostelefonos alkalmazások fejlesztését valósította meg közel 273,25 millió forintból, a konzorcium a projekthez közel 196,1 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert.
2015.02.22 08:24MTIA kutatási-fejlesztési (K+F) projekt célja volt a passzív távolságmérésen alapuló alkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiai háttér megteremtése, amely főleg a mobil készülékekbe integrált egyetlen kamerára támaszkodik.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a korábbi alkalmazások két, egymástól fix távolságra felállított kamera által együttesen készített felvételéből nyertek ki távolság adatokat, vagy egy kamerával ugyan, de a kamera dőlésszögének változtatásával lehetett a távolságra egy becslést adni.
A K+F projekt keretében kis erőforrásra támaszkodva, egy kamerával, valós időben, minimális felhasználói interakciót és előzetes tudást feltételezve, nagy pontosságú távolság adat meghatározását tűzték ki célul.
A konzorcium ismertetése szerint a rendszer kódolása három mobil platformra történt meg: Iphone, Android, és Windows Phone/Windows 8. Ezt követően kettő, a megoldás képességeinek jobb hasznosítását lehetővé tévő eszköz integrációja valósult meg. Az egyik egy a mobil készülékekhez csatolható nagyfelbontású kamera illesztése, amelynek segítségével a mérési pontosság növelhető, a másik pedig egy szemüveg jellegű kijelző.
A projekt befejezését követő időszakban a cég megkezdi a technológia, illetve az arra épülő mobil alkalmazások értékesítését - írták.
A Profitrade 90 Kft. számítástechnikai vállalat 1990 óta van a piacon, átlagosan 30-35 alkalmazottat foglalkoztat. 2013-ban 105,6 millió forint árbevétel mellett mintegy 13 millió forint adózott eredményt ért el.
A cég az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt években a kutatás-fejlesztéseké volt a főszerep, ezek döntően az idén zárulnak. Így számításaik szerint részben akár már az idei évről készült mérlegben, de a következő évek beszámolóiban egyértelműen megjelennek az elmúlt években eszközölt beruházások pénzügyi eredményei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


