Természetvédők
Mesterséges madárfészkekkel segítik a költést Nyíregyházán
Mesterséges madárfészkek készítésével és kihelyezésével segítik a költést a nyíregyházi természetvédők a város védett határrészein.
2015.02.18 17:52MTISzigetvári Csaba, az E-misszó Környezet- és Természetvédelmi Egyesület projektvezetője szerdán elmondta az MTI-nek: eddig mintegy száz fészket készítettek az önkéntesek és raktak ki a Sóstói-erdőbe, az Oláh-réti Természetvédelmi Területre, a bokortanyák körzetébe, sőt a nagyváros óvodáinak fás udvaraiba is.
Hozzátette, a madarak rendre elfoglalják a mesterséges fészkelőhelyeket, és ott a folyamatos ellenőrzés összesített adatai szerint évente mintegy félezer fióka kel ki a tojásokból.
Főként széncinegék, kékcinegék, csúszkák, örvös légykapók és a mezei verebek költöznek be a mesterséges fészkekbe, odúkba. Ezek télen a város északi szélén elterülő, 370 hektáros Sóstói-erdőben védelmet nyújtanak a mogyorós peléknek és a népes denevérpopuláció tagjainak is.
Szigetvári Csaba tájékoztatása szerint a nyíregyházi természetvédők az idén olyan madaraknak szeretnének segíteni a mesterséges fészkek készítésével, amelyek alacsonyan fészkelnek, a fák törzsének réseiben, zugaiban, odvaiban, vagy a bokrokon. Ilyen madár például a vörösbegy, az ökörszem, illetve a barázdabillegető.
A projektvezető hozzáfűzte, az alacsony fészkelőhelyek miatt ezek a madarak különösen ki vannak téve a kóbor macskák és a menyétféle ragadozók fosztogatásának, ezért az önkéntesek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által "kifejlesztett" fészektípust készítik nekik. Tövisekkel veszik körbe a költőhelyet, hogy a ragadozók ne férhessenek a költő madarakhoz, tojásokhoz, vagy fiókákhoz.
A tövises fészkeket, odúkat február 21-én szombaton 9.30 órától készítik a nyíregyházi Sóstói-erdő tornapályáján, ahová bárkit várnak, aki érdeklődik, hogyan tudna saját kertjében ilyen biztonságos költőhelyet kialakítani a kis szárnyasoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


