SpaceX Dragon
Visszatért az égi Sárkány
Szerda hajnalban sikeresen visszatért a Földre a SpaceX Dragon teherűrhajója a Nemzetközi Űrállomásról. A floridai űrközpontban viszont harmadszor is el kellett halasztani a napszél megfigyelésére szolgáló amerikai műhold felbocsátását.
2015.02.11 08:36MTI
Facebook/SpaceX - NASA
A SpaceX vállalat kapszulája Kalifornia partjainál, a Csendes-óceánban landolt. Mintegy 1800 kilogrammnyi rakománya kísérleti eszközökből és mintákból áll, de visszahozott a Földre két meghibásodott űrruha-alkotórészt is, amelyeket az amerikai űrügynökség (NASA) tanulmányozni kíván, mielőtt engedélyezi a Nemzetközi Űrállomás személyzetének újabb űrsétáját. A Dragon egy hónappal ezelőtt érkezett az űrállomásra.
A NASA szerdán bejelentette azt is, hogy a magasabb légrétegekben uralkodó erős szelek miatt ismét elhalasztotta a napkitörés-figyelő műhold, a DSCOVR fellövését. Az amerikai kormányzat által finanszírozott berendezés a tervek szerint a Földtől mintegy 1,6 millió kilométeres távolságban állomásozik majd, és feladata az lesz, hogy megfigyelje a Nap sajátos sugárzási tevékenységét, amely a földi kommunikációt, az energiaellátást és a légi közlekedést is képes befolyásolni.
Az indítás újabb kísérlet lenne arra is, hogy a hordozórakétát újrafelhasználás céljából visszairányítsák a Földre. A hordozórakéták visszanyerése és újbóli használata révén olcsóbbak lehetnének és sűrűbben követhetnék egymást a felbocsátások, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült. A SpaceX a Dragon múlt havi elindítását követően sikeresen visszairányította a Falcon rakétát egy tengeri platformra, de a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


