Látványos, de azért drága mulatság
Így semmisül meg egy rakéta - videónk is van!
Majdnem leszállt, aztán mégis inkább felborult és egy hatalmasat robbant - a kereskedelmi űrutazás kicsit döcögősen indul, de legalább nem halt meg senki.
2015.01.19 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.huTegnap írtunk arról, hogy Elon Musk és cége, a SpaceX forradalmasíthatja az űrutazást azzal, hogy újrafelhasználható rakétákat alkalmaznának. Létrehozták saját mobil vízi platformjukat, ahová leszállhatnak a visszafelé úton is manőverezni képes rakéták. Érthető módon, ha épségben leér egy, akkor azt újratöltés után ismét fel lehet küldeni, jelentős mértékben lefaragva az üzemeltetéshez szükséges költségeket.
Az első próba azonban nem járt sikerrel, és most azt is megnézhetjük, hogyan pusztult el a Falcon 9. A Vasember ezúttal egy videót is közzétett, amin még látványosabban megfigyelhető, hogyan sikerül majdnem a leszállás - a rakéta egészen finoman érkezett vissza a platformra, de aztán az utolsó pár másodpercben eldőlt és felrobbant.
Musk, az örök optimista, egy másodpercig sem bánkódott, hanem bizakodva tekint a következő, pár hét múlva esedékes próbálkozás elé. Elmondása szerint levonták a szükséges következtetéseket az esetből, és még a télen újra próbálkoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


