Beagle
Megvan a Marsnál 10 éve eltűnt űreszköz!
A NASA azt állítja, hogy ráakadt arra az európai űrjárműre, ami még 2003 végén tűnt el a vörös bolygónál.
2015.01.16 19:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
2003. december 19-én vált le a Beagle 2 nevű kicsiny űreszköz a Mars Express-ről, mely a Földről a vörös bolygó légköréig vitte az Európai Űrügynökség Szondáját. Karácsonykor be is lépett a légkörbe, mintegy 20 ezer kilométer per órás sebességgel - aztán néma csend. Az európai űrkutatók hiába próbálták felvenni a kapcsolatot a szondával, az nem válaszolt. Végül hivatalosan is kénytelenek voltak bejelenteni a Beagle 2 elvesztését.
A britek vezette projekt fiaskójáról nemsokára többet is megtudhatunk. A NASA ugyanis bejelentette, hogy valószínűleg ráakadt a szerencsétlenül járt szonda maradványaira. Az amerikai űrhivatal Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) HiRISE kamerájának adatait elemezve szúrt szemet a gyanús részlet. Az akár 90 centiméteres pontosságig is skálázható kamera ugyanúgy akadt rá a Beagle 2-re, ahogyan a két, 1976 óta a vörös bolygó porában pihenő Viking leszállóegységekre: vizuális azonosítással.
Beagle 2
Feltételezhetően a túl ritka légkör miatt nem volt elegendő az ejtőernyők fékező ereje azon az ominózus leszállási napon, így túlságosan nagy sebességgel csapódott a felszínhez. A Beagle 2 fő feladata a robotkarja által kiemelt talajminták vegyelemzése lett volna az esetleges marsbeli élet nyomainak fellelése végett.
A Beagle 2 utódja a 2009-es Beagle 3 lett volna, de azt pénzhiány miatt törölték, írja a Wikipedia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06