Kelnie kellene a Rosetta leszállóegységének
Talán a márciusi nap fénye felébreszti az űrvándort
A Philae történetének 2015-ben folytatódnia kell.
2015.01.06 09:59MTIMárciusban kellene felélednie a Rosetta űrszonda Philae leszállóegységének, amely jelenleg hibernált állapotban van - jelentette be Jean-Yves Gall, a projektben résztvevő francia űrügynökség (CNES) elnöke.
"A Philae történetének 2015-ben folytatódnia kell: azt reméljük, márciustól a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön várakozó robotot érő napfény feltölti a napelemeket, és újra kezdődhet tudományos munkája" - magyarázta Gall.
A szakemberek abban bíznak, élőben követhetik, ahogy az üstökös pályájának Naphoz legközelebbi pontja felé halad. Ezt augusztus 13-án éri el. "Meggyőződésem, hogy olyan dolgokat láthatunk, amit el sem tudunk képzelni" - tette hozzá.
A Philae leszállóegység több mint tíz évet utazott a világűrön át az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondájának utasaként. Tavaly november 12-én, hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahonnan kétszer visszapattant, és egyelőre ismeretlen helyen állapodott meg.
A leszállási helyen olyan kevés fény érte, hogy napelemei lemerültek, nem tudta folytatni a kutatást. November 15. óta hibernációban várja az "újraéledést".
Kép: ESA / Rosetta / Philae / ROLIS / DLR
A Philae ROLIS (ROsetta Lander Imaging System) berendezésének lefelé néző kamerája által a leereszkedés közben készített kép az üstökösmagról, 3 km távolságból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


