A kíváncsiság nyoma
Látszik az űrből a Curiosity
Hosszú nyomot hagyott maga után, melyet végigböngészve "könnyen" rá lehet akadni a vörös bolygón szolgáló roverre.
2014.12.31 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.huA fenti képen jól kivehető a NASA újgenerációs marsjárójának, a Curiosity-nek a nyoma, melyet végigkövetve maga a rover is előkerül. A felvételt a vörös bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter nevű műhold készítette; az amerikai űrkutatási hivatal elsősorban a helyszínen begyűjtött adatok Föld felé továbbítására és a földi irányítóközpontból érkező jelek rovereknek való küldésére használja az eszközt.
A Mars Science Laboratory nevű NASA küldetés célja, hogy eljuttassa a Marsra a Curiosity nevű (angol nyelven kíváncsiság) marsjárót, amely az elődeihez képest nagyobb méretű, és radioizotópos termoelektromos generátorral (RTG) üzemel. Az űrszonda 2011. november 26-án indult, és nyolc és fél hónap alatt érte el a Marsot, melynek felszínén kémiai és biológiai vizsgálatokat végez, feladata a marsi élet keresése, a bolygó légkörének és geológiájának tanulmányozása, valamint az emberes Mars-repülések előkészítése.
A NASA 2014. szeptember 17.-i jelentése szerint az egyenes út meredeksége, és a robot futóművének meghibásodása okozta kis kerülővel, de végül is két év eltelte után a Curiosity robot elérte végső rendeltetési helyét az 5500 méter magas Mount Sharp hegyen, a Gale kráter közepén. Összesen csaknem kilenc kilométer távolságot tett meg.
A bolygó körüli keringés alatt felvett fényképeket tanulmányozva vették észre, hogy a Gale kráterben található Mount Sharp réteges felépítésű. A képek azt is mutatták, hogy egy érdekes átmenet van a Mount Sharp alsóbb rétegei és az e melletti kráterfelület között. Ez vezetett ezen rendeltetési hely megválasztásához. Így a talaj, valamint a rétegek megmintázása a következő feladat. A talaj évezredek alatt ülepedett számos szedimentációs rétegének analízise a Mars múltjára vethet fényt. (forrás: Wikipedia)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06