Indul az űr kolonizálása?
Összedobták az internetezők a brit holdprogramra a pénzt
Megfúrnák a Holdat, és hosszabb távon egy állandó holdbázis létesítését is megvalósítanák a britek. Az induló tőkét ehhez az internetezőktől kalapozták össze.
2014.12.18 11:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Lunar Missions Ltd
Nemrég írtunk arról a brit kezdeményezésről, mely a Holdat vette célba, közösségi erőforrásból finanszírozva az Egyesült Királyság űrbeli terjeszkedésének tervét. A szigetországbeli kutatókból és mérnökökből összeállt Lunar Mission One ehhez a Kickstarteren kalapozott, egy nem is olyan nagy összeget célozva meg. A mintegy 600 ezer fontot szerdára el is érte a csapat, így, ha nem is egyenes út vezet számukra a Föld űrbéli kísérőjéhez, de az első lépést megtették ebbe az irányba.
Közel 7 ezer támogató hozzájárulása tette lehetővé, hogy beindulhasson az a projekt, mely egy állandó, ember lakta holdbázis létrehozásának felmérését és a felszín alá való befúrást tűzte ki célul. Előbbi egyfajta ugródeszkaként szolgálhat távolabbi űrutazásokhoz, utóbbi révén pedig bolygónkról és annak legnagyobb égi kísérőjéről, pontosabban a két égitest történelméről szeretnének többet megtudni a britek.
Noha már több mint 50 expedíció zajlott le a Hold vizsgálatával kapcsolatban, bizonyos tekintetben még kevesebbet tudunk róla, mint a Marsról. Ennek több oka is van, például soha senki nem mérte fel égi kísérőnk déli sarkát, pedig itt húzódik a legnagyobb és legrégebbi kráter, melynek mintegy 2500 kilométeres az átmérője. Az SPA-medencében (South Pole-Aitken) a kutatók reménye szerint még mindig fellelhetők lehetnek a becsapódást előidéző űrbéli objektum darabkái, ami kulcsfontosságú információval szolgálhat a Hold történelméről.
Visszatérve a britek terveire: pontos helyszínt még nem találtak, de a számba vehető helyeket már listázták. Leszállási zónának nagyjából egy stadionnyi területet kell biztosítani, így nem csak a geológiailag értékes helyeket kell figyelembe venni, de azt is, hogy ott megfelelőek legyenek a körülmények a landoláshoz. Ha ez sikeresen lezajlott, akkor jöhet a fúrás, melynek célja, hogy legalább 20 méter mélyen behatoljanak a Hold kérgébe. Az így szerzett mintákat a landoló egység saját laboratóriumában elemeznék ki, csak az adatok jutnának vissza a Földre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


