Panda-hármasikrek
Cuki, Jóképű és Vagány - a kínai csodabébik
Nevet kaptak a világ eddig egyetlen életben maradt panda hármas ikrei rajongóik több mint egymilliós nemzetközi táborának javaslatai alapján.
2014.12.16 09:55MTIA trió nőstény tagja mostantól Meng Meng, ami nagyjából "cukinak" felel meg. Két hím testvére a Suaj Suaj, illetve a Ku Ku nevet kapta, amelyek nagyjából jóképűt és vagányt jelentenek. A jelek szerint a névadók az eddigi hagyományoktól eltérő, modern, trendi neveket választottak a július végén született ikreknek.
Az állatpark vezérigazgatója a bejelentéskor közölte: szempontjaik között szerepelt, hogy a gyerekek könnyen megjegyezzék a neveket és egyben kifejezzék a bocsok iránti szeretetet. Ezen túl a pandák nemét és "személyiségét" is figyelembe vették.
Az online névadó kampányt augusztus végén indították, majd ezekből egy százas válogatást készítettek. Végül egy külön az erre célra válogatott szakértői és civil - köztük gyerek - tagokból álló csoport döntött.
A hármas ikrek november ötödikén voltak száznaposak, és mivel anyjuk egyszerre csak egyikükkel tudott foglalkozni, felváltva nevelgette őket. A testvérek anyjukkal 134 naposan "egyesültek". Az eseményt a gondozók lélegzetvisszafojtva figyelték - számoltak be akkor a híradások. Ugyanis az egyik kicsi nagyon idegesnek látszott, majd az anyja odament hozzá és "ember módjára" megölelte.
A pandastatisztikák szerint eddig négy alkalommal regisztráltak hármas ikerszülést, de mindannyiszor legalább az egyikük betegség vagy alacsony testsúlya miatt elpusztult. A szóban forgó kis állatok anyja, a 12 éves Csü Hsziao a szecsuani Vulung óriáspanda-bázison 2010-ben már sikeresen életet adott egy ikerpárnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06