Haltani
Az év hala: élen a kecsege, nyomában a galóca
Karácsony közeledtével megnő az érdeklődés halaink iránt. Fókuszában az ünnepi asztalra kerülő halak állnak, de sokan követik figyelemmel az Év Hala megválasztását célzó közönségszavazást is.
2014.12.14 20:30ma.hu
Egy Dunából fogott galóca visszahelyezése (Bézsenyi Zsolt felvétele, haltanitarsasag.hu)
A Magyar Haltani Társaság honlapján zajló versenyben jelenleg nagy előnnyel vezet a kecsege, de a ragadozóhalak kedvelői még remélik, hogy a galóca megszoríthatja. Mellettük harmadik jelöltként a vágódurbincs verseng a kitüntető címért, de már kevés eséllyel ‒ adott helyzetjelentést Harka Ákos, a társaság elnöke.
Az ősi vonásokat mutató, porcos belső vázú kecsege ma még többfelé megtalálható közepes és nagyobb folyóvizeinkben. Állománya azonban egyre csökken, ezért 2014-ben kikerült a fogható fajok köréből, kifogott példányait vissza kell engedni. Ez utóbbi előírás érvényes a vágódurbincsra is, amely korábban egyaránt gyakori volt folyó- és állóvizeinkben, ám az utóbbi évtizedekben ugyancsak vészesen megfogyatkozott.
A világ legnagyobb termetű pisztrángféléjeként számon tartott galóca őshonos és bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Különleges természeti értékünk, ezért 1996-tól fokozottan védett. Igazi nagyragadozó, melynek rekordot jelentő 34 kilogrammos példányát 1951- ben fogták a Felső-Tiszába torkolló Visóból. Hasonló méretű fajtársaiban már nem reménykedhetünk, de 6 kg fölötti példányai olykor még ma is előkerülnek a Duna-Tisza vízhálózatához tartozó folyók hegylábi szakaszain.
A Magyar Haltani Társaság honlapján az év utolsó napjáig lehet választani a jelöltek közül, eredményhirdetés 2015. január 1-jén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


