Újszülött univerzum
A korai univerzum legpontosabb képe
Ilyen pontosan még sosem rajzolódott ki előttünk a világegyetem korai időszaka. Akarja látni, hogyan nézett ki az univerzum az ősrobbanás után 380 ezer évvel?
2014.12.07 19:00Szilágyi Szabolcs - ma.huDurván 13,8 milliárd éve létezik az általunk ismert univerzum, melynek gyerekkoráról viszonylag keveset tudunk. Az Európai Űrügynökség jóvoltából azonban most egy kicsit többet: az ESA Planck nevű űreszköze által összegyűjtött adatok révén az olaszországi Ferrarában nemrég közzétették a 380 ezer éves világegyetem legpontosabb képét.
Még 2009 májusában indult a projekt; a Planck feladata az volt, hogy kilenc különböző frekvencián pásztázza át az egész égboltot, kezdve a mikrohullámú tartománytól egészen a szubmilliméteres hullámhosszig. Tulajdonképpen az volt a dolga, hogy ráakadjon az univerzum első fényére. Elképzelések szerint az Ősrobbanást követően sugárzás borította el a világegyetemet, ennek maradványa a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (CMB). Tulajdonképpen az Ősrobbanás egyfajta "utózöngéje".
Ahogy a világegyetem tágult, hűlni kezdett, ezzel pedig a sugárzás a mikrohullámú tartományba lépett át. Ez a folyamat azonban nem egyenletesen ment végbe az univerzumban; a fenti, 2013-ban kiadott képen jól meg is figyelhetőek az eltérések (vörössel jelölik a melegebb, kékkel a hidegebb régiókat). Nem meglepő módon a hőmérsékleti eltérések az anyagsűrűséggel korrelálnak, vagyis előrejelzik a mai galaxisok és csillagok őseinek bölcsőjét. A Planck egyébként folyamatosan figyelte a kozmikus háttérsugárzást, egészen 2013 októberéig, amikor az ESA leállította, hogy nekiláthasson a begyűjtött adatok elemzésének.
Nemrég zárult le az analízis, és a héten azzal állt az Európai Űrhivatal a nyilvánosság elé, hogy a korábban közzétett információk nagy vonalakban megerősítést nyertek, itt-ott kellett csak kicsit finomhangolni a modellt. A fentieken túl a mikrohullámok polarizációjának vizsgálata és a hőmérsékleti eltérések elemzése segített pontosabban meghatározni az anyag / sötét anyag / sötét energia arányát. Eszerint a világ 5 százalékát adja az általunk is látható anyag, 27 százaléka a galaxisokat egyben tartó, rejtélyes sötét anyag, és mintegy 68 százaléka a még ennél is rejtélyesebb, az univerzumot folyamatosan tágító sötét energia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06