Néhány tucat pikoszekundum alatt
Lézer, ahogy még sosem látta
A Csillagok háborújának lézerlövedékei ugyan nagyon látványosak, de nem egyeznek a valós életben látható jelenséggel. Vagyis parányi méretekben igen - nézze meg, hogyan röpködnek a lézernyalábok a másodperc tört része alatt!
2014.12.05 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.huBizonyára emlékszik a Csillagok háborúja című filmben látott lézersugarakra: rövid, fél-egy méteres nyalábok indultak útnak a pisztolyokból, puskákból, melyek aztán néhány tizedmásodperc múlva becsapódtak a célba. Nos, a való életben a lézer nem így működik: bekapcsolását követően gyakorlatilag azonnal ott van a célpontnál, hiszen fénysebességgel halad. Emellett nem rövid nyalábok formájában látjuk, hanem egy, a kilövés helye és a célpont közötti, egybefüggő sugárként.
Pedig, ha egészen apróra lebontjuk a jelenséget, olyasmi képet kapunk, amit George Lucas megálmodott. Igaz, ehhez kell egy brutálgyors kamera, ami képes pikoszekundumos tartományban dolgozni. Ilyen a nemrég létrehozott compressed ultra-fast photography (CUP) eszköz, mellyel másodpercenként 100 milliárd(!) képkockát lehet rögzíteni. A korábbi, hasonló célból létrejött készülékek ennek töredékét, "mindössze" néhány millió képkockát tudtak felvenni ugyanennyi idő alatt.
És hogy mire képes? Nézze meg saját szemével!
A CUP-kamerák egyébként a kvantummechanika és az optikai kommunikáció jobb megértésében segíthetik a mérnököket. Például általa vizualizálhatóvá válik, hogy a fény miként hajlik meg a láthatatlanná tévő eszközök körül (ezt már nanoméretben sikerült elérni), de akár azt is meg lehet vizsgálni, hogyan oszcillál a fény szupervékony terekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


