Angyalra várva
Nincsen ennél környezetbarátabb repülőgép!
Biodízelt, szél- és napenergiát is bevet az a speciális repülő, ami a lehető leginkább környezetbarát módon közlekedhet az égen.
2014.12.04 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Faradair
Ha elkészül, akkor a közösségi finanszírozáson nyugvó BEHA repülő lesz a világ legkörnyezetbarátabb légiközlekedési járműve. Két, elektromosan meghajtott turbinájához az energiát nappanelekből, szélturbinákból és különálló, biodízellel működő motorból nyeri. Innen származik egyébként neve is: a BEHA a Bio Electric Hybrid Airplane (Bioelektromos Hibrid Repülőgép) rövidítése.
Triplán, azaz háromszárnyas repülőgépről beszélünk. Utoljára ilyen nagyjából az Első Világháborúban repült, a legismertebb pilótája pedig a Vörös Báró volt. A BEHA azért nem teljesen úgy néz ki, mint száz éves elődje; komoly mérnöki tudás áll mögötte - legalábbis a tervezésben, mivel működő változat még nem épült belőle. Ehhez gyűjtenek közösségi segítséggel tőkét; és nem is túl ambiciózus, "csupán" 30 ezer dolláros befektetést szeretnének ezen a módon elérni.
A gép mögött álló vállalkozás, a Faradair elárulta, hogy a szárnyakat nappanelekkel borították, ezért néz ki úgy, ahogy: ideális a Napból érkező sugarak energiájának begyűjtésére (több szárny több energiát tud befogadni). Apró szélturbinái szintén a környezet adottságát használják ki; légmozgásból jutnak energiához. Elektromos hajtóműveit "csak" a fel- és leszálláshoz használják, a levegőben biodízel üzemű motorja hajtja meg a gépet, illetve tölti fel az akkumulátorokat, ha szükséges.
Maximum nyolc utas szállítására tervezték (plusz a pilóta és a csomagok), és nem törnek vele olyan magasságokba, mint az utasszállító gépek. Tekintve, hogy nincsen benne nyomáskiegyenlítő rendszer, maximum kétezer méteres magasságba emelkedhet fel. Rövidebb távok megtételére ajánlja gépét a Faradair, így, ha elkészül, akkor sem fog vele senki sem Tokióból Londonba repülni, de a felső tízezer tagjai környezettudatosabban közlekedhetnek szomszédos országok között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


