London
A 2020-as években debütálnak a vezető nélküli metrószerelvények
A héten mutatta be új generációs, teljesen önműködő szerelvényeit a brit főváros metróhálózatát üzemeltető London Underground, amely szerint a 2020-as években debütáló metrókon kezdetben még lesznek vezetők, és az utasok később sem maradnak teljesen magukra.
2014.10.10 18:27MTI
freedigitalphotos.net/samurai
A légkondicionáló rendszerrel, átjárható kocsikkal és szélesebb ajtókkal megálmodott új szerelvények terveit London polgármestere, Boris Johnson leplezte le, "Darth Vader-inek" nevezve az új metrók dizájnját.
A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) szerint az új metrókat teljesen önműködőre tervezték, ám a 2022-re kitűzött üzembe helyezésükkor még lesz vezető a fedélzetükön.
A Priestmangoode nevű londoni cég által megálmodott szerelvények a tervek szerint a 2020-as évek közepétől váltanak automata üzemmódra, amikor a régi metrók mindegyikét kivonták már a forgalomból, de még akkor is lesz személyzet a fedélzetükön.
(A szakszervezetek korábban hevesen tiltakoztak az új technológia bevezetése ellen, mondván, az a metróvezetők állásába kerül, ám a polgármester szerint a metrókon mindig szükség lesz személyzetre.)
A TfL szerint a negyven évnyi szolgálati időre tervezett 250 új szerelvény révén a forgalom gyorsabb, sűrűbb és megbízhatóbb lesz, illetve az érintett négy metróvonal kapacitása is növekedni fog. A cégek 2015 elején pályázhatnak a szerelvények kivitelezésére, és 2016-ban születik döntés a győztesről.
Az első metrókat a tervek szerint a Piccadilly-vonalon helyezik forgalomba 2022-ben, majd a Central, a Waterloo & City és a Bakerloo vonalak következnek.
Az új metrókocsikat ábrázoló képeket a King's Cross St. Pancras állomáson nézhetik meg az érdeklődők egy november 16-áig látogatható kiállításon - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


