Pénzérmék, bronz-, üveg-, csonttárgyak
Római leletek sokaságára bukkantak lengyel régészek Bulgáriában
Háromszáz római kori pénzérmére, valamint több száz bronz-, üveg- és csonttárgyra bukkantak az idei ásatási szezonban Bulgária északi részén, Szvistov közelében, ahol lengyel régészek végeznek feltárásokat.
2014.09.29 18:45MTIA poznani Adam Mickiewicz Egyetem archeológusai 54 éve végeznek ásatásokat Novae római településen, valamint a régió védelmét biztosító katonai bázison. Munkájuknak köszönhetően egyre több tudható arról, hogy miként éltek az egykoron itt állomásozott légiósok.
A táborban, amelyet a Kr. u. I század közepén létesítették, kezdetben a legio VIII Augusta, majd 69-től a legio I Italica állomásozott. Míg az előbbi harcosai spártai körülmények között, vesszőfonatú, sárral betapasztott falu barakkokban éltek, az itáliai légió katonáinak és különösen tisztjeinek már sokkal több kényelem jutott osztályrészül.
A legionáriusok jólétéről tanúskodnak az előkerült luxustárgyak sokasága. Az idei ásatási szezonban tárták fel egy centurio (századparancsnok) házát. Az egykori tulajdonos igen tehetős volt, erről tanúskodnak a falfestmények, a stukkódíszek, a fürdőmedence, a bútorokat ékesítő bronzdíszek, valamint egy igen jó állapotban fennmaradt bronzlámpa.
Piotr Dyczek professzor, ásatásvezető régész az idei legértékesebb leleteket ismertetve elmondta, hogy három bronzfigura került napvilágra: egy maszkot viselő, ülve éneklő komédiás, valamint két, tógát viselő szónok szobrocskáját tárták fel. Az ókori műalkotások a Kr.u. 2. századból származnak.
"Ritkaságszámba mennek az ilyen leletek, különösen, ha ennyire jó állapotban maradnak fenn" - hangsúlyozta Piotr Dyczek professzor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


