Útnak indul az (Ezeréves) Sólyom
Földi bányák helyett irány az űr!
Anyabolygónk erőforrásai kimeríthetők, földközeli aszteroidából viszont szinte végtelen mennyiségű áll rendelkezésünkre. Küszöbön az űrbányászat.
2014.09.08 07:05Szilágyi Szabolcs - ma.hu
A Hayabusa első generációja (forrás: Wikipedia)
Japán űrkutatók bejelentették országuk következő aszteroidavadász űreszközét, melyet reményeik szerint még az idei év során felbocsáthatnak az űrbe. A Hayabusa-2 névre keresztelt szonda célja, hogy az igen fantáziadús 1999JU3 aszteroidába négy éves utazás után elérve fémgolyót lőjön. A 2018-ra datált esemény során feltörő por elemzése a lényeg: a mintákkal visszatérne a Földre, a tervek szerint még elérve a 2020-as - Tokióban tartandó - Olimpiai Játékok megnyitóját.
Hitosi Kuminaka, a japán űrügynökség, a JAXA (Japan Aerospace Exploration Agency) projektvezetője elárulta, hogy csapatával megkettőzött erőfeszítéssel dolgoznak az új utazás előkészítéséért. " Boldogan jelenthetem be, hogy az új aszteroida szonda közel kész állapotban van" - nyilatkozta sajtóértekezleten Kuminaka.
Ha ismerős az űreszköz neve, az nem véletlen: elődje, a Hayabusa - mely egyébként japánul sólymot jelent - 2010-ben ért vissza a Földre egy hét évig tartó, több nehézséggel tarkított porbegyűjtő akcióról. Ezúttal egy közel egy kilométeres űrobjektumot céloznak meg a japánok, ami - a feltételezések szerint - jelentősen több szerves anyagot és vizet tartalmaz, mint a korábbi, krumpli formájú célpont.
A 2010-es visszatérés
Azon túl, hogy a földihez képest mennyire eltérő tisztaságú fémekre bukkanhatnak, a megszerzett anyag nem csak a jövő űrbányászati tevékenysége szempontjából lehet úttörő, hanem számos rejtélyre is fényt deríthet naprendszerünkről és annak 4,6 milliárd éves eredetéről. A tudomány mai, általánosan elfogadott véleménye szerint az aszteroidák megőrizték az akkori állapotot, így kutatásukkal, anyaguk vizsgálatával visszatekinthetünk a Föld születésének idejébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


