Szórakoztatás és háztartás
Megnyílt a világ legnagyobb elektronikai vására
Megnyílt pénteken Berlinben a nagyközönség előtt az IFA, a szórakoztató és háztartási elektronika legnagyobb kiállítása és vására.
2014.09.05 18:34MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Az idei, 54. vásáron majdnem 60 országból 1538 kiállító mutatja be újdonságait, ami a tavalyi 1493 után új történelmi csúcs. A berlini vásárvárosban rendezett kiállítás területe is minden korábbinál nagyobb, 150 ezer négyzetméter.
Rekordot dönthet a vásáron kötött szerződések összértéke is, a rendezők várakozása szerint a szakmai napokkal együtt nyolcnapos, szeptember 10-ig tartó rendezvényen a karácsonyi szezonra készülő gyártók és kereskedők 4 milliárd euró értékben kötnek üzleteket, ami 200 millió eurós növekedés 2013-hoz képest.
Az első IFA-t 90 éve, a rádiózás hőskorában rendezték, innen származik a vásár eredeti neve: nemzetközi rádiózási kiállítás (Internationale Funkausstellung). Az 1924-es vásáron 242 kiállító vett részt, termékeikre, köztük detektoros vevőkészülékekre, csöves rádióberendezésekre és fejhallgatókra 180 ezren voltak kíváncsiak.
A kiállításon azóta is a világújdonságokat mutatják be, de már nemcsak a szórakoztatóelektronikai fejlesztéseket, hanem háztartási gépeket is, a rendezvény neve ezért már csak egyszerűen IFA. A jubileumi vásárra 240 ezren látogatnak el a szervezők szerint.
Az IFA fő témái nem sokat változtak tavalyhoz képest, továbbra is az okostelefonok és az úgynevezett hordható okos termékek - órák, szemüvegek -, a telefon (phone) és a táblagép (tablet) készüléktípus ötvözetét jelentő phabletek, az egymással kommunikáló háztartási berendezések - az "okos otthon" - és az Ultra-HD felbontású televíziók és monitorok állnak a középpontban.
Tavalyhoz hasonlóan ismét a Samsunghoz fűződik az első jelentős világpremier, a dél-koreai gyártó a Galaxy Gear okosóra után most a Gear VR nevű, a virtuális valóságot közvetlenül a használó szeme elé vetítő adatszemüveget mutatta be.
A televízióknál a legnagyobb újdonság a nagyon nagy méretű és ívelt, Ultra-HD felbontású OLED-képernyő. A háztartási gépeknél változatlanul a hálózatba szerveződés a kulcsfogalom.
Bemutattak például olyan kávéfőzőt, amelynek mobil készüléken - okostelefonon, táblagépen - lehet utasítást küldeni arról, hogy milyen erősségű legyen az ital, és bemutattak konyhai mérleget, amely a mért adatokat automatikusan továbbítja a felhasználó telefonjára.
Szakértők szerint az új technológiák többsége a bevezetés kezdeti szakaszánál tart, az ívelt képernyőjű Ultra-HD-televíziók például a rendkívül magas ár miatt nem terjedtek még el széles körben, a háztartási gépek hálózatosodását pedig az gátolja, hogy a gyártók még nem dolgoztak ki közös szabványokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


