Bajkonur
Nem élték túl a szexgekkók az űrben
Visszatért a Földre az orosz Foton-M4 műhold, amelynek fedélzetén különféle biológiai és anyagtudományi kísérleteket végeztek. Vegyes sikerekkel.
2014.09.02 07:31ma.huA Foton-M4 július 18-án startolt Bajkonurból. Röviddel később azzal került be a hírekbe, hogy nem tudta elérni a tervezett pályamagasságát, az orosz szakemberek pedig egy ideig elvesztették felette az irányítást. A 60 naposra tervezett kísérleti program szeptember 1-jén, a tervezettnél rövidebb idő után véget ért - írja az űrvilág.hu. A Foton-M4 visszatérő kabinja szerencsésen landolt orosz területen, a kazah határtól nem messze, Orenburg körzetében.
Az egyik űrgekkó, még életben, a start előtt. (Kép: Roszkoszmosz)
Nem voltak ennyire szerencsések a fedélzeten utazó hüllők, amelyek a Foton-M4-gyel kapcsolatos problémák miatt különös hírnevet szereztek maguknak. Az öt "szexgekkó" - ahogyan a sajtóban előszeretettel nevezték őket - azért repült, hogy a kutatók a reprodukciós képességeik alakulását vizsgálják a súlytalanság körülményei között. Az első hírek szerint az állatok már a földet érés előtt legalább egy héttel kimúlhattak, de a pontos időpontot és okot a későbbi laboratóriumi vizsgálatok állapíthatják meg. A visszatérő műholdról a működése közben nem juttattak élő felvételeket a Földre, így a legtöbb kérdésre csak a gekkókról rögzített képsorok visszajátszása és elemzése adhat választ. Az állatkísérleteket a moszkvai Orvosbiológiai Kutatóintézet (IBMP) munkatársai irányították. Az ugyancsak a Foton-M4 fedélzetén - kétszeresen is szó szerint - repült gyümölcslegyek jobban tűrték a viszontagságokat, életben maradtak, sőt szaporodtak.
A Foton-M4 kapszulája, mellette a leszálláskor használt ejtőernyő. (Kép: Roszkoszmosz)
Az orosz visszatérő műholdon a biológiai kísérletek mellett például azt is vizsgálták, hogyan segíti a súlytalanság a félvezetőkristályok növesztését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


