Kis lépés nekem...
Neil Armstrongról nevezték el a Kennedy Űrközpont egyik épületét
Az első Holdra lépő emberről, Neil Armstrongról neveztek el egy emlékhelynek számító épületet a floridai Kennedy Űrközpontban.
2014.07.22 13:45MTI
Forrás: Wikipedia
Az Egyesült Államok történelmi helyszíneinek országos regiszterében (NRHP) is szereplő "műveleti és kilépési" épület (O&C) az a hely, ahol 1965 óta a felszállásra készülő űrhajósok utoljára megfordulnak. Jelenleg itt építik az Orion űrhajót, amely a tervek szerint a Holdra, különböző kisbolygókra és a Marsra vezet majd emberi személyzettel ellátott expedíciókat.
A hétfői ceremónián felszólalt Buzz Aldrin, aki 45 évvel ezelőtt Neil Armstrong után második emberként léphetett a Holdra, valamint James Lovell, az Apollo-11 tartalék parancsnoka is.
Michael Collins, aki a Hold körül keringett, amikor Armstrong 1969. július 20-án megtette történelmi lépteit, úgy fogalmazott egykori kollégájáról: "a kíváncsiság és az intelligencia erőteljes ötvözetével rendelkezett", és nagy beleérzéssel látta át a repülőgépek összetettségét.
"Neil valószínűleg jobban szerette a hangárokat, mint az irodaépületeket, de bizonyos, hogy jól teljesített mindkét helyen" - mondta Collins a 2012-ben elhunyt űrhajósról, aki űrrepülőmérnökként, berepülőpilótaként és egyetemi professzorként is tevékenykedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


