Műholdak, űreszközök, háttér
Több mint 300 milliárdot költenek űrprogramokra a világon
Háromszáztizennégymilliárd dollárra nőt világszerte a műholdakra, űreszközök felbocsátására és háttérszolgáltatásokra fordított összeg nagysága 2013-ban.
2014.05.21 11:58MTIEz négy százalékkal magasabb az előző évinél annak ellenére, hogy az amerikai kormány tavaly csökkentette űrprogramjainak kiadásait - derül ki az amerikai Űralapítvány kedden közzétett éves jelentéséből.
A növekedés legfőbb mozgatórugója a kereskedelmi űrtevékenység, például az Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utánpótlást szállító rakéták felbocsátása. 57 évvel az első műhold felbocsátása után az űripar gyorsan fejlődik.
Az űrtechnológia évről-évre jobban hozzáférhetővé válik a végfelhasználók egy szélesebb körének egyre több országban. Az űripar kilátásai nagyon fényesek a következő években - olvasható a jelentésben. Globálisan a kereskedelmi bevételek és a kormányok kiadásai az űrprogramokra 12 milliárd dollárral 314 milliárdra nőttek 2012-höz képest.
A kereskedelmi űrtermékek és szolgáltatások - mint műholdas távközlései szolgáltatások és a világűrközpontú navigáció - hét százalékkal nőttek 2013-ban az előző évhez képest.
Összességében a kormányok 1,7 százalékkal kevesebb költöttek űrprogramokra 2013-ban az előző évhez képest, de voltak kivételek.
Kanada, India, Oroszország, Dél-Korea és Nagy-Britannia esetében egyenként 25 százalékos vagy még nagyobb volt a növekedés. Miközben Európában és Japánban az űriparban foglalkoztatottak száma 11,5 százálékkal, illetve 11 százalékkal nőtt, az Egyesült Államokban már hatodik éve folyamatosan csökken; utóbbiban 2012-ben több mint 234 ezren dolgoztak az előző évi 242 ezerhez képest. 2013-ben 81 űreszköz felbocsátása történt, hárommal több, mint 2012-ben.
Ezen a téren Oroszország az uralkodó - 2013-ban rakétai 36 repülést hajtottak végre. Az Egyesült Államokban 19, Kínában 15, Európában hét felbocsátás volt. A 81 rakéta kétharmaddal több műholdat állított Föld körüli pályára 2013-ban, mint az előző évben.
"Ennek leginkább az az oka, hogy jelentősen nőtt a 91 kilogramnál kisebb súlyú műholdak fellövése. Ezek a mikroműholdak tették ki az 2013-ban felbocsátott 197 műhold több mint felét" a jelentés szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:56 Kétnapos nemzetközi konferencián mutatják be a Liszt Ferenc-kutatás legújabb eredményeit Budapesten
- 17:50 Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedéves számok alapján
- 16:47 Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók
- 15:40 Újabb rádiós pályázatokat bírált el a médiatanács
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06