Többféle veszély fenyegeti őket
Rendőrök vigyáznak a tibeti antilopokra
A költöző állatok hatósági védelmére az orvvadászok miatt van szükség, az antilopok szőre ugyanis a világ legfinomabb gyapjának alapanyagaként szolgál, emellett bőréért és húsáért is vadásszák, a szarva pedig a tibeti hagyományos orvoslás fontos alapanyaga.
2014.05.19 13:42MTI
freedigitalphotos.net/siraphat
Rendőri erők felügyelik a ritka tibeti antilopok vonulását Kína dél-nyugati részén, hogy biztosítsák az állatok testi épségét.
A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a délnyugat-kínai Tibet Autonóm Régióban hétfőtől kezdődően fegyverrel felszerelt erdészeti rendőröket vetnek be a vonulásukat megkezdő tibeti antilopok felügyeletére.
A költöző állatok hatósági védelmére az orvvadászok miatt van szükség, az antilopok szőre ugyanis a világ legfinomabb gyapjának alapanyagaként szolgál, emellett bőréért és húsáért is vadásszák, a szarva pedig a tibeti hagyományos orvoslás fontos alapanyaga.
Az állatok telente alsóbb fekvésű legelőkön élnek, itt kerül sor a párzásra is, majd a májusban mintegy 300 kilométerrel északabbra, magasabban fekvő helyekre vonulnak. Az antiloptehenek minden évben hosszú utat tesznek meg az újszülöttek szempontjából kedvezőbb legelőkig.
A vándorlás során több mint 100 ezer antilop hagyja el a Csientang természeti rezervátum térségét a Servo-hegység és Tiensuj-folyó mellé vonulva. A négylábúakból valamikor több millió élt Tibet és az azzal határos Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület magas vidékein, az 1980-1990-es években felélénkülő orvvadászat következtében azonban számuk mára jelentősen lecsökkent.
Az állatot 1979 óta súlyosan veszélyeztetett fajként tartják nyilván és a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmének konvenciója alapján is védelmet élvez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


