Mi lesz a kínai holdjáróval
Szakértők szerint nem javítható a Jáde nyúl
Tavaly december végén érkezett a Holdra a Csang'o-3 űrszonda fedélzetén, és egy hónappal felfedezőútjának kezdete után, januárban hibásodott meg.
2014.05.14 12:02MTI
Szakértők szerint nem valószínű, hogy megjavítható a kínai holdjáró, és ez - jelentette a kínai sajtó - a későbbre tervezett kínai űrmissziókra is hatással jár majd.
A Jade nyúl holdjáró tavaly december végén érkezett a Holdra a Csang'o-3 űrszonda fedélzetén, és egy hónappal felfedezőútjának kezdete után, januárban hibásodott meg.
A mechanikai problémák okát a mérnökök a mai napig keresik, annak kijavítását pedig a hatalmas távolság is akadályozza - fogalmazott az expedícióért felelős illetékes, Long Lo-hao sajtótájékoztatóján.
A kínai űrszonda holdra szállásával Kína történelmet írt, hiszen az űrjáró nemzetek sorába lépett. A teljesen kínai fejlesztésű technológia felhasználása mellett a helyszínnel is úttörővé vált: a Csang'o ugyanis a Szivárvány-öbölbe érkezett meg, melyet korábban még senki sem térképezett fel.
A siker után Kína további missziókat jelentett be, 2020-ra űrállomás megnyitását jelentette be, ezt követően pedig embert tervez a Holdra küldeni. A Jade nyúl meghibásodása ugyanakkor befolyásolhatja a soron következő missziókat - fogalmazott Long.
A Csang'o-4 űrszondát idén tervezték a Csang'o-3 után küldeni, de ezt valószínűleg kénytelenek lesznek elhalasztani. Az időpont és a pontos küldetés is bizonytalanná vált.
A részletekről később döntenek, de elképzelhető, hogy a szonda a korábban tervezettel ellentétben nem fog a Holdon landolni - mondta a szakember. Korábban többször megerősítették, hogy a Hold felszíne vizsgálatának céljával az űrbe küldendő Csang'o-5 és Csang'o-6 indításának céldátuma nem változott, 2017 és 2018.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06