200 éve tűntek el a Kárpátokból
Félszabadság után újra megvadítanák a bölényeket a románok
Egykori honosságukra utal, hogy a történelmi Moldva fejedelemségnek bölényfej volt a címerén. Romániában jelenleg félszabad állapotban tenyésztenek bölényeket.
2014.05.07 17:30MTI
A Kárpátokból több mint 200 éve eltűnt, és jelenleg csak bekerített tenyészetekben félszabadon nevelt bölények visszavadítására készül a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület.
A WWF Románia honlapján közölt tájékoztatás szerint május 17-én húsz bölényt hoznak Európa különböző tenyészeteiből a Déli-Kárpátokban fekvő Szárkő-hegységbe, és a nyár folyamán további tíz állattal bővítik az állományt.
A bölények előbb egy 15 hektáros bekerített területen alkalmazkodhatnak az új környezetükhöz, aztán egy 160 hektáros területen kerülnek félszabad állapotba, és ősszel teljesen szabadon engedik őket. A nagy testű növényevők a Szárkő-helység 59 ezer hektáros Natura 2000-es besorolású területét vehetik birtokba. A WWF Románia közleménye szerint ez lesz a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai visszahonosítására.
Amint a közlemény kitér rá, a Krassó-Szörény megye Örményes (Armenis) község turisztikai hasznot remél a bölények visszahonosításából. Több helybéli lakost erdőkerülővé és a bölénylesre érkező turisták idegenvezetőivé képeztek ki. A két szervezet 2015-ben a Hunyad megyei Pojény (Poieni) falu közelében készül újabb bölényeket szabadon bocsátani. A hosszú távú cél az, hogy 2025-ig legyen legkevesebb 500 szabadon élő bölény a Déli-Kárpátokban.
A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy a történelmi Moldva fejedelemségnek bölényfej volt a címerén. Romániában jelenleg félszabad állapotban tenyésztenek bölényeket. Európában a romániai mellett Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Szlovákiában, Oroszországban és Németországban léteznek bölénypopulációk.
A világon jelenleg 5046 bölényt tartanak számon, de ezek közül csak 3403 él félszabad körülmények között. Ezeket az állatokat bekerített területen tartják, és télen etetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06