Rövidzárlat?
Az első műszív leállásának okát kutatják a francia fejlesztők
Nem végeznek több műszívbeültetést, amíg meg nem találják az első beültetett műszív leállásának és a páciens halálának okát - jelentette be a készüléket fejlesztő francia Carmat cég egyik alapítója.
2014.03.17 13:15MTI
Az első páciens, akibe mesterséges szívet ültettek, március 2-án, december 18-ai műtétje után két és fél hónappal halt meg Párizsban. Az operáció előtt szíve annyira rossz állapotban volt, hogy már nem tudott elegendő vért pumpálni a szervezetébe, orvosai szerint néhány hete, talán csak pár napja volt hátra.
Az átültetésre váró betegek kiválasztása nem maradt abba, de többet kell tudnunk az első páciens haláláról, mielőtt a következő műszívet beültetjük - hangoztatta Philippe Pouletty, a Carmat egyik főrészvényesének, a Truffle Capitalnak a vezérigazgatója egy rádióinterjúban. Azzal nem értett egyet, hogy rövidzárlat okozta volna a műszer leállását.
A műszívet feltaláló francia sebész, Alain Carpentier azt közölte a Journal du Dimanche francia hetilappal, hogy a készülék hirtelen állt le: rövidzárlat volt, ez pedig olyan szívmegállást eredményezett, mintha a páciens saját, beteg szíve szenvedett volna volna végzetes rohamot.
A Carmat műszere a szív pótlására készült, élettartamát legfeljebb öt évre tervezték. A felhasznált biológiai szövetek és szenzorok a természetet igyekeztek utánozni. Azoknak a halálos betegeknek az életét kívánják vele meghosszabbítani, akik nem reménykedhetnek szívátültetésben, mert túl idősek, donorból pedig túl kevés van.
Carpentier rámutatott, hogy mérnökeik "éjjel-nappal" dolgoznak a hiba feltárásán. Miután "valószínűleg néhány héten belül" befejezik a vizsgálatokat, a következő transzplantációról független bizottság dönt. Emlékeztetett arra, hogy az első tesztek során a siker kritériuma a 30 napos működés volt, a beteg pedig két és fél hónapig élt a műtét után. Újabb transzplantáció akkor lehetséges, ha találnak a kritériumoknak megfelelő pácienst.
Röviddel az első transzplantált beteg halála és 75 nappal a beültetés után a Carmat azt jelentette be, hogy folytatja a klinikai teszteket. Chrisitian Latrémouille, az operációt végző sebész szerint a programot nem állították le, mert a "készülék általános koncepciója jó".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


