Együtt ásít velünk a csimpánz (is)
Az ásítás tényleg ragadós!
Az ásítás nemcsak emberről emberre terjed, hanem egyes majomfajok és kutyák is átveszik egymástól. Amerikai kutatók most kimutatták, a csimpánz az emberrel is együtt ásít, tehát a más fajok iránti empátia nem az ember kizárólagos tulajdonsága.
2014.03.12 11:21MTIA csimpánzok még az ismeretlen emberek ásítását is átveszik, viszont az idegen csimpánzok vagy a barna páviánok nem késztetik őket erre - derült ki a brit tudományos akadémia Proceedings-B című folyóiratában megjelent tanulmányból.
A kutatók feltételezik, az empátia feltétele az idegen fajjal kapcsolatos korábbi kedvező tapasztalat. A ragadós ásítás a tudósok számára olyan eszköz, mellyel az emberek vagy állatok empátiájának mértékét tesztelhetik.
Az Emory Egyetem viselkedéskutatói, Frans de Waal és Matthew Campbell már néhány évvel ezelőtt kimutatták, hogy a csimpánzok közt ragadós az ásítás, de csak azonos csoportba tartozó állatok esetén. A tudósok most azt szerették volna kideríteni, más fajok egyedei mennyire váltanak ki együtt érző viselkedést a csimpánzokból.
Az atlantai Yerkes Nemzeti Park Főemlőskutató Központjának 19 csimpánza vett részt a kísérletben. Filmet mutattak nekik, melyen emberek és barna páviánok ásítottak. Egyes embereket a csimpánzok már legalább egy éve ismertek, másokat akkor láttak először. A filmen szereplő páviánok Németországban, a Rajnai Állatparkban éltek.
A csimpánzoknak sem velük, sem a faj más képviselőivel nem találkoztak soha. Kiderült, hogy a csimpánzok mind az ismerős, mind az ismeretlen emberekkel együtt ásítanak. A barna páviánok ásítására ellenben egyáltalán nem reagáltak.
A kutatók szerint az együttérzéshez nem szükséges, hogy a csimpánzok minden egyedet ismerjenek, azonban olyan fajhoz kell tartozniuk, mellyel kapcsolatban szereztek már kedvező tapasztalatokat.
Ennek fényében korábbi kutatásuk is új értelmet kap: akkor a kísérletben résztvevő csimpánzok intenzív figyelemmel követték a filmen fajuk ismeretlen egyedeit, de nem ásítottak együtt velük. A természetben az idegen csimpánzok ellenségként tekintenek egymásra, ez az érzés pedig ellentétben áll az empátiával.
A barna páviánokban nem ellenséget láttak a csimpánzok, egyszerűen nem volt semmiféle jelentőségük a számukra - vélik a kutatók. A tanulmány megállapította, hogy a más fajok iránti empátia nem az ember kizárólagos tulajdonsága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06