Sajnos nem csak Dániában fordulhat elő
Évente több ezer állatot ölnek meg az európai állatkertekben
Évente körülbelül háromezer-ötezer fogságban élő állatot altatnak el, lőnek le az európai állatkertekben.
2014.02.27 10:55MTI
A Marius nevű zsiráf megölése a koppenhágai állatkertben óriási felháborodást váltott ki állatbarátok körében. Ilyen azonban nem csak Dániában fordul elő.
Lesley Dickie, az Európai Állatkertek és Akváriumok Társaságának (EAZA) vezérigazgatója a 3-5000-es számról elmondta, hogy ez a társaság becslése az állatkertekben eutanáziával megölt állatokról, kezdve az ebihalaktól egészen a zsiráfig.
Ami az elpusztított nagy állatokat - tigriseket, oroszlánokat, medvéket, zsiráfokat - illeti, számuk évente kevesebb mint néhány száz. A társaság fajmentő programjához csatlakozott mintegy 340 európai állatkertnek, amilyen pontosan csak lehet, meg kell adni az egészséges állatok megölésének pontos okát, ám ezt nem mindig teszik meg.
A BBC tudósítója az interneten fellelhető származási törzskönyvek alapján kiderítette, hogy 2012 októbere óta öt zsiráfot öltek meg európai állatkertben, valamennyit Dániában.
Négy vízilovat Portugáliában, Spanyolországban, Németországban és Dániában. 22 egészséges zebrát 2002 és 2012 között szerte Európában, 2000 és 2009 között 11 arábiai antilopot pusztítottak el Edinburghban, Londonban, Rotterdamban és Zürichben, valamint több mint tucatnyit Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben, amelyek szintén csatlakoztak az európai fajmentő programhoz.
Három tigriskölyköt öltek meg a magdeburgi állatkertben 2010-ben, a törzskönyvben ésszerű ok megjelölése nélkül, ám ezeket az eseteket az EAZA mégis ésszerűnek és tudományosan igazoltnak ítélte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06