A világ legizgalmasabb köve
Megoldódott a marsi kő rejtélye!
Idegenek rakták oda? A bolygó időjárása miatt került elő? A NASA rovere bányászta ki? Kattintson, hogy megtudja, mi történt!
2014.02.15 11:05Szilágyi Szabolcs - ma.hu
(Már nem annyira) rejtélyes kő a Marson
Már hetek óta lázban tartja a világot az az apró kő, amit az Opportunity kerített elő nemrég a Marson. Két, ugyanazt a terepet ábrázoló fotó váltotta ki előbb az űrkutatók, majd a képek nyilvánosságra kerülését követően a széles közönség figyelmét. Egy december végi felvételen semmi különös nem látható, csak a szokásos marsi tájat fényképezte a NASA rovere, ám január elején, ugyanazt a területet lekapva, az Opportunity meglepő felfedezést tett: egy olyan szikla került a képre, ami korábban nem volt ott.
Az amerikai űrhivatal most megoldani látszik a rejtélyt. Hivatalosan is bejelentették, hogy a fenti fotón látható képződmény egy nagyobb kő darabja, amin a kutatóautó korábban áthajtott. Vélhetően ekkor tört le róla az ominózus darabka, amit a rover kereke konteókra fogékonyak számára ideális pozícióba lökött.
Jól mutatja a felfokozott érdeklődést, hogy a kis kavics külön nevet - Pinnacle Island - kapott, illetve még pert is indítottak a NASA ellen, annak érdekében, hogy az űrhivatal ne titkoljon el semmit a nyilvánosság elől, sőt, vizsgálja meg közelebbről az objektumot. Ez utóbbit jogi felszólítás nélkül is megtették az amerikai kutatók, így végül megnyugtató válasz született.
Megnyugtató?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


