A mohácsi vész idején süllyedtek el a hajók
Újra keresik Mária királyné kincses dereglyéit
Vasárnap újra kezdik a kutatást Mária királyné kincsekkel megrakott hajói után, amelyek a mohácsi vész idején, menekülés közben kincsekkel megrakva a Dunakanyarban süllyedtek el - mondta el a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat régésze.
2008.08.02 16:35MTITóth J. Attila és önkéntes búvárokból álló csapata egy Los Angeles-i alapítvány segítségével másfél millió forintért vásárolt egy szonárt, amellyel a folyómederből kiálló tárgyak jól láthatók. Többek között ennek segítségével kezdik meg az Esztergom és Pilismarót közötti Duna szakasz medrének feltérképezését. A régész az MTI-nek elmondta, korábban alacsony vízállásnál egy férfi ezen a területen a középkorban a hajódeszkákhoz használt iszkábaszegeket talált, de akkor nem volt pénz a kutatásra.
A szonárral, közvetlenül a műszer megérkezése után két napot már dolgoztak, de a berendezés elromlott. Az eddigi tapasztalatok alapján a szonár nagyon pontos képet ad a folyómederről, Tóth J. Attila szerint 50-60 százalék, hogy sikerrel járnak. Eddig két olyan pontot találtak, ahol elsüllyedt vízijármű lehet.
A krónikák szerint Mária királyné - férje II. Lajos magyar és cseh király halála után - 500 éve kényszerült menekülni, de flottáján a Dunán rajtaütöttek és több hajója is elsüllyedt. Állítása szerint tíz mázsa ezüstpénzt vitt magával. A hullámsírból azóta sem került elő egyetlen dereglye sem.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


