Újabb meló
Szentestés űrsétán van két amerikai asztronauta
Újabb, immáron második űrsétára indult kedden a Nemzetközi Űrállomás két asztronautája, hogy befejezze az űrállomás meghibásodott hűtőrendszerének korábban megkezdett javítását.
2013.12.24 16:32MTI
Fotó: NASA
Az amerikai űrhivatal (NASA) történetében ez a második olyan alkalom, amikor szenteste hajtanak végre űrsétát. Az első ilyen "kirándulás" 14 évvel ezelőtt történt.
Rick Mastracchio és Michael Hopkins amerikai űrhajós ezúttal kicseréli az egyik hűtőrendszer meghibásodott szelepű ammóniapumpáját, amelynek szerelését még szombaton kezdték el. A két asztronauta akkor 5 óra 28 percet tartózkodott a világűrben. A keddi javításra már hat és fél órát szánnak.
A 450 tonnás ISS hűtőrendszere 10 nappal ezelőtt hibásodott meg, azóta az egyik ammóniapumpa egyik szelepe nem működik rendeltetésszerűen. Az ügynökség illetékesei korábban megerősítették, hogy az űrállomás tevékenységében nem okoz problémát a meghibásodás, mivel a másik hűtőrendszer tökéletesen működik. A NASA mindazonáltal úgy döntött, nem kívánja hosszú ideig tartalékrendszer nélkül hagyni az állomást.
Az ISS-en óvatosságból csökkentették azon berendezések teljesítményét, amelyek működtetése nem kulcsfontosságú.
A 353 kilogramm súlyú pumpa körülbelül egy kétajtós hűtőszekrény méretével azonos, mérgező ammóniát tartalmazó csőhálózattal felszerelt ormótlan berendezés. A NASA által kidolgozott terv első részeként szombaton lekapcsolták a meghibásodott pumpát az űrállomás rendszeréről, kedden majd teljesen kihúzzák, elhelyezik az új alkatrészeket, és működésbe hozzák az újonnan felszerelt szivattyút.
A NASA hétfőn közölte, hogyha minden az előre tervezett módon alakul, akkor már a második űrséta alkalmával befejezik a javítást.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


