Gyakorlatilag súrolta a Napot
Hivatalosan is halottnak nyilvánították az ISON üstököst
Hivatalosan is halottnak nyilvánították az ISON üstököst egy tudományos konferencián, ahol a Nap izzó felszínével való túl közeli találkozást nevezték meg az égitest végzeteként.
2013.12.11 12:37MTI
MTI
A csillagászokat és a médiát is lázban tartó üstökös november végén, a Napkoronán áthaladva töredezett darabokra. Kozmikus vándorútjának legközelebbi pontján az üstökös 1,17 millió kilométerre járt a Nap felszínétől, vagyis csillagászati mértékkel mérve gyakorlatilag súrolta azt.
A tudósok még napokig kapaszkodtak a halvány reménybe, hogy az üstökös magja esetleg túlélte a kalandot és felragyog, de pár nappal később már úgy tűnt, hogy a találkozás végzetes volt az ISON számára.
Az üstökös megfigyelési programját irányító Karl Battams, az amerikai asztrofizikus szerint az üstökösből semmi látható nem maradt. "Sajnálom, az ISON-üstökös halott. De emlékét megőrizzük" - jelentette ki Battams az Amerikai Geofizikai Egyesület San Franciscó-i konferenciáján.
A tudós hozzátette, hogy "szívbemarkoló" volt az üstökös utolsó óráinak megfigyelése. Az égitestet két amatőr orosz csillagász fedezte fel tavaly. Az üstökösöknek az a családja, amelyből az ISON is származik, a Nap-Föld távolság sok ezerszeresére, félúton a következő csillag irányában fekvő Oort-felhőből való.
Számítógépes modellek szerint az ISON 5,5 millió éve indult kozmikus vándorútjára a Naprendszer pereméről annak központja felé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


