Hamarosan kihirdetik az eredményt
Még az idén indulhat a szegedi lézerközpont építése
Néhány héten belül eredményt hirdethetnek a szegedi lézerközpont kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljáráson, és a tervek szerint még idén elindulhat az építkezés.
2013.11.06 11:46MTI
MTI
A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek rendkívül szigorú előírásoknak kell megfelelnie, ezek különleges műszaki megoldásokat igényelnek – mondta Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője az Európai Unió 44 tudományos nagyberuházásának egyikeként megvalósuló fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: ezért is kellett szeptember végéig meghosszabbítani a kivitelezési ajánlatok benyújtási határidejét. A kivitelezési tenderen öt érdeklődő volt, végül három cégtől két ajánlat érkezett, jelenleg ezek értékelése folyik – hangoztatta az ügyvezető.
A 61,3 milliárd forintos összköltségű tudományos nagyberuházás két fázisban valósul meg. A 37 milliárd forintos költségű első építési ütem és a technológiai fejlesztések egy része 2015-re fejeződik be, 2016-ban pedig elkezdődhetnek a kutatások. A második ütemben ma még nem létező technológia kialakítása zajlik majd, a központ teljes tudományos kapacitása pedig 2018-ban válik elérhetővé.
Bizonyos lézerberendezések közbeszerzési eljárásait is kiírták már, más eszközök pedig kutatás-fejlesztési együttműködések nyomán kerülnek Szegedre – közölte a szakember. Tölgyesi Viktória koordinációs igazgató elmondta, a beruházás előkészítésével párhuzamosan a humánerőforrás-fejlesztés is folyik.
A kutatóközpont mintegy 400 munkahelyet teremt 2016-ig, ezek jelentős része világszínvonalú kutatói állás. A tudományos vezetők többségét már megtalálták, folyamatosan hirdetnek kutatói, illetve műszaki álláshelyeket. A kutatóközpont létrehozása hozzájárul a nemzetközi szinten is elismert teljesítményt nyújtó magyar kutatók hazatelepüléséhez.
Így például a kutatói főmérnök, Brockhauser Sándor is franciaországi állását cserélte föl a szegedi pozícióra – közölte az igazgató. Tölgyesi Viktória kitért arra is, hogy az ELI-HU Nonprofit Kft. komoly hangsúlyt helyez az oktatásra: ösztöndíj-, csere- és tréningprogramokkal segíti a tudományos utánpótlás létrejöttét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


