Ha szeret lustálkodni és ezzel pénzt keresni
Ágyban heverészésért fizet 5000 dollárt a NASA
Havi ötezer dollárt - mintegy 1,1 millió forintot - fizet puszta ágyban heverészésért az Egyesült Államok űrhivatala, a NASA, hogy tanulmányozhassa a súlytalanságnak az emberi testre gyakorolt hatását.
2013.09.17 16:25MTIA munka azonban nem a lusták álmainak valóra válása: hetven napot kell ágyban feküdni háton egyhuzamban, ráadásul a lábaknak magasabban kell lenniük a fej szintjénél, mert ebben a helyzetben a leghasonlóbbak a testet érő hatások a súlytalanság következményeihez.
A megbízatás nem 70 napos, hanem több mint három hónapos. Az alanyoknak a houstoni Johnson Űrközpontban az első két héten át mindennapi életvitelt kell élniük, hogy a tudósok vizsgálhassák testüket normál körülmények között. Ezután következik a 70 napos heverés, majd pedig két hetes rehabilitáció.
A fekvős időszakban minden nap 16 órán át lesznek fényben az alanyok és 8 órát teljes sötétségben. Fekvés közben tévézhet, számítógépezhet, olvasgathat az alany, sőt ha akar, még látogatókat is fogadhat. Étrendjében csak annyi a megkötés, hogy az illető testtömege ne változzon. Tisztálkodás közben sem kelhet fel, ágyába kérheti a zuhanyoztatást.
Az alanyok csakis akkor és annyit mozoghatnak, amennyi testük tudományos vizsgálataihoz szükséges. Egyebek közt csontritkulást, az izomtömeg csökkenését, a keringést - a vér mellett a nyirokrendszerét is -, az immunrendszer változásait tesztelik.
Az emberi testet nagyon megviseli a súlytalanság, a kutatókat leginkább a csontritkulás aggasztja, amely egy űrút hosszával egyre fokozódik.
A NASA már toborozza az alanyokat - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06