Jövevény az Állatkertben
Egy új hosszúnyakú lakó
Újabb zsiráfbébi született szerdára virradóra a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
2013.08.14 19:02MTI
Ki kandikál? (Fotó: MTI)
Az intézmény tájékoztatása szerint a dolgozók is csak reggel, munkakezdéskor látták meg először a jövevényt, amely - ahogyan a zsiráfoknál szokás - néhány órával a világra jövetele után már lábra is állt - tudatta közleményben a városligeti intézmény.
A kicsi nemét eddig még nem sikerült megállapítani, így egyelőre nevet sem kapott.
Anyja, a tizenhét esztendős Santana igen tapasztaltnak számít, több utódot is sikeresen felnevelt már. A kiszsiráf és anyja jelenleg egy elkülönített istállóban, afféle szülőszobában tartózkodik, de egy betekintő üvegablakon keresztül már a nagyközönség is láthatja. Ideje nagy részét főleg pihenéssel és az emlők keresésével tölti.
Az újszülött a 29. zsiráfborjú 1868 óta a Fővárosi Állat- és Növénykert történetében. Az idei évben pedig a második, hiszen május 18-án egy másik nőstény már világra hozott egy zsiráfborjút az állatkertben.
A budapesti zsiráftartás és szaporítás csaknem másfél évszázados története során összesen négy olyan esztendő volt, amikor egy naptári évben két zsiráfborjú is született: 1985-ben, 2002-ben, 2012-ben és 2013-ban.
A közlemény szerint annak, hogy az elmúlt években ilyen sok zsiráfborjúnak örülhettek a budapesti állatkert barátai, egyebek mellett az is az oka, hogy az állatok jelenlegi férőhelye több tenyészállat elhelyezését teszi lehetővé.
Jelenleg három felnőtt zsiráftehén (Santana, Ingrid, Sandra) él a magyar főváros állatkertjében, és mindegyiküknek volt már legalább egy utódja. A teljes zsiráfcsapat jelenleg hét állatból áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


