Az "isteni részecske" közelében
Nyílt napokat tart a CERN szeptemberben
Nyílt napokat tart az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN szeptemberben: a kétnapos program alatt a Genfbe látogatók közelről megismerhetik a nemzetközi tudományos központ felfedezéseit és kísérleteit.
2013.07.15 14:44MTILáthatják azokat a lenyűgöző szerkezeteket, amelyek a felfedezésekhez, többek közt az "isteni részecskeként" emlegetett Higgs-bozon megismeréséhez vezetnek.
Az Our Universe is Yours (A mi világunk a tiétek) címmel megrendezendő nyílt napokat szeptember 28-án és 29-én tartják. A látogatóknak reggel 9-től este 8-ig lesz alkalmuk találkozni a CERN kutatóival, mérnökeivel és technikusaival, bebarangolhatják a világ legnagyobb részecskefizikai kutatóközpontjának laboratóriumait, kísérleteit és részecskegyorsítóit - olvasható a CERN honlapján.
Hozzávetőleg 40 látogatópontot alakítanak ki, a fénypontok között lesz várhatóan, hogy a vendégek kísérletekben vehetnek részt az "antianyag-gyárban" - a CERN egyetlen részecskelassítójában -, az óriási mágneseknek otthont adó hangárokban és más helyszíneken. Az érdeklődők lejuthatnak a föld alá, a világ legnagyobb - 27 kilométeres - részecskegyorsítójába, a nagy hadronütköztetőbe (LHC) is, valamint felkereshetik annak kísérleteit, a CMS-t, az ATLAS-t, az ALICE-t és az LHCb-t.
A CERN-ben igen ritkán, általában ötévente tartanak nyílt napokat. A mostanira többek közt azért kerülhet sor, mert az LHC fejlesztés miatt két évig áll, és - nagyobb energián - csak 2015-ben indul újra. Amikor üzemel, az LHC-ben még a világűrnél is hidegebb van 1,9 fokkal - ez is szükséges ahhoz, hogy a mágnesek szupravezetőként működjenek -, a részecskék ütközésekor viszont 1000 milliószor nagyobb a hőmérséklet, mint a Nap belsejében. A protonnyalábok egy másodperc alatt 11 ezerszer "utazzák körbe" a 27 kilométeres gyűrűt, vagyis a fénysebesség 99,9999991 százalékával száguldanak.
Mivel a föld alatti látogatások szigorúan korlátozottak, az érdeklődők elektronikus rendszeren keresztül igényelhetnek jegyeket augusztus második felében. Egy személy négy jegyet foglalhat, a belépők meghatározott napra és meghatározott idősávra lesznek érvényesek.
A szervezők hozzávetőleg százezer látogatóra számítanak a nyílt napokon. A belépés az összes programra ingyenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06